Legyen aktív itthon!

Legyen aktív itthon!

Több mint 300 szabadidős rendezvénnyel várja az érdeklődőket az Aktívan itthon programsorozat. Ezt jelentette be az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Révész Máriusz közölte, hogy a rendezvényeket 330 millió forintos kormányzati támogatással szervezik meg, és legalább 100 ezer résztvevőre számítanak.

“A szabadtéri tevékenységek fellendülését az elmúlt évek korlátozásai megtörték, a járvány elmúltával tehát különösen fontos minél több embert megszólítani”

– indokolta a programsorozat létrehozását.

Az eseménysorozatot civil szervezetekkel együttműködve állították össze.

“A kezdeményezést számos program előzte már meg, az egynapos osztálykirándulásokon például már több mint 40 000 iskolás vett részt”

– tette hozzá Révész Máriusz. Az Aktívan itthon – mint fogalmazott – kiváló lehetőség lesz arra, hogy a nagyvárosok lakói kimozduljanak a megszokott környezetükből, fölfedezzék a magyar vidéket, megismerkedjenek az ott élőkkel, lássák a fejlődés eredményeit országszerte.

Sió Zoltán, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ programvezetője elmondta, hogy a civileken keresztül országszerte csaknem 140 egyesület vesz részt a szervezésben.

A Normafa Parkkal együttműködve már a héten elkezdődnek a programok. A Magyar Natúrpark Szövetséggel április végétől a vidéki térségek kultúráját és helyi termékeit mutatják be, a Muzsikál az Erdő Alapítvány szabadtéri helyszíneken tart zenei programokat a jövő héttől, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége pedig országszerte sportrendezvényekre, teljesítménytúrákra várja az résztvevőket. A futókörök napját május 21-én tartják. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség segítségével tó- és hegykerülő túrákat, szomszédos országot érintő kirándulásokat tartanak, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség koordinálásával májustól kezdve egész nyáron át evezős programok lesznek.

A rendezvényeken nemcsak tapasztalt sportolókat várnak, a többségükön bárki részt vehet, akár a családtagokkal együtt.

Kapcsolódó cikkek