A fogyatékosok sportjának szakmai oktatása bekerül a TF tanrendjébe

A fogyatékosok sportjának szakmai oktatása bekerül a TF tanrendjébe

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Testnevelési Egyetem (TF) együttműködésének köszönhetően a fogyatékosok sportjának szakmai oktatása a jövőben bekerül a TF tanrendjébe.

Az erről szóló megállapodást Szabó László, az MPB elnöke, valamint Mocsai Lajos, a TF rektora írta alá a szombati MERI Sportnapon.

A szervezők vasárnapi tájékoztatása szerint az eseményt immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) és az MPB, valamint a szervezésben idén ugyancsak közreműködő Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ).

A MERI a mozgáskorlátozott emberek sportágválasztója, az egyetlen olyan esemény az országban, ahol szinte az összes, mozgássérültek által űzhető sportágat ki lehet próbálni egy helyen, egy időben, szakmai segítséggel. Az idei sportnapon háromszáznál is többen vettek részt az OORI területén. A sportágak egy részét a Rio de Janeiró-i paralimpián is sikeres, világ- és Európa-bajnok parasportolók mutatták be.

Kapcsolódó cikkek