A növekedést segítette, hogy a foglalkoztatás rekordszinten van, a reálbérek emelkednek, a fogyasztás beindult, az építőipar és a turizmus is egyre jobban teljesít.
Várakozása szerint az év egészében 2,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, jövőre – az Európai Bizottság és az IMF előrejelzése szerint is – az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehet. Fontos eredménynek nevezte, hogy a kedvezőtlen külső körülmények mellett sikerült visszatérni a növekedési pályára: a háború, a közel-keleti konfliktus és a német gazdaság gyengélkedése is visszafogja a gazdaság teljesítményét. Kifejtette, ebben a helyzetben az egyensúly erősítésével a növekedést építik újra. A kormány idén 4,5 százalékra, a következő években 3 százalék alá csökkenti az államháztartási hiányt.
“A kormány elkötelezett a hiánycél tartása mellett, ezért folyamatosan figyelemmel követik a költségvetés alakulását, és ha szükséges cselekszenek. Ezt jól mutatja, hogy a hiánycél elérése érdekében 675 milliárd forint állami beruházást ütemeztek át, miközben 2000 milliárd forintnyi fejlesztés még idén megvalósul”
– tette hozzá.
Varga Mihály hangsúlyozta: a megtett intézkedéseknek köszönhetően a következő években csökkenő hiánnyal és államadóssággal, valamint erősödő gazdasági növekedéssel számol a kormány.