A pénteki lapban megjelent interjúban Schiffer András úgy vélekedett, hogy sem az ellenzék, sem a Fidesz-KDNP nem könyvelheti el egyértelmű sikerként az önkormányzati választásokon elért eredményt.
“A Fidesz a voksok darabszámában és arányában egyaránt növelni tudta támogatottságát 2014 őszéhez képest”
– mondta. Ugyanakkor úgy vélekedett,
az egyik legnagyobb csapás a kormányoldalra, hogy eltűnt legyőzhetetlenségének a “mítosza”.
“Az ellenzéki konglomerátumnál a kormányképtelenség jelenthet komoly gondot”
– hangoztatta Schiffer András.
Úgy vélekedett, hogy visszaállt a 2009 előtti kétosztatú szerkezet. A megvalósult forgatókönyv szerint az ellenzék tábora képes együtt szavazni és áttörést elérni. Schiffer András úgy fogalmazott, mindenképpen fontos fejlemény, hogy igazolódott,
Magyarországon demokrácia van, “a kormánypropaganda nem mindenható”, és a Fidesz legyőzhető szabad választáson.
“Azonban több szempontból is korai pezsgőt durrogtatni az ellenzéki oldalon, a Fidesz szavazóbázisa ugyanis nem süllyedt a kritikus kétmillió ember alá, pedig ez eredményezne bizonyára kormányváltást 2022-ben”
– mondta Schiffer András.
Szavai szerint “az ellenzék nagy győztesei nem vagy csak kevéssé köthetőek a 2010 előtti kurzushoz”. Úgy vélekedett, hogy a választókat nem érdekelte a teljesítmény, a program, inkább Orbán Viktor miniszterelnök elleni tiltakozásukat juttatták kifejezésre a szavazólapon.
“Sok rátermett, komoly eredményeket felmutatni képes polgármester esett áldozatául ennek a logikának, így Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármesternek sem a rosszul végzett munkája miatt kell távoznia”
– tette hozzá.
Schiffer András azt is mondta, hogy mivel a Fidesz már kilenc éve van hatalmon, és “teljhatalmat élvez a parlamentben”, valamint eddig az önkormányzatok is túlnyomórészt “narancsszínűek voltak”, az átlagpolgár a hatalmat egyszerűen a Fidesszel, a Fideszt pedig Orbán Viktorral azonosítja.





