Oláh Lajos: elfogadhatatlanul keveset költenek a parlagfű elleni védekezésre

Oláh Lajos: elfogadhatatlanul keveset költenek a parlagfű elleni védekezésre

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány elfogadhatatlanul keveset költ a parlagfű elleni védekezésre. Ezt mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnap, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.

Oláh Lajos kifejtette, egy a kabinetnek címzett írásbeli kérdésükre adott válaszból derült ki, hogy az állam mindössze 50 millió forintot szán erre a feladatra.

“A DK követeli, hogy a kormány vegye komolyan a parlagfűallergiával küzdő több mint egymillió ember helyzetét, nevezzen ki külön kormánybiztost és adjon több forrást erre a célra”

– közölte ez ellenzéki politikus.

Kiemelte, a kormánynak javítania kell a parlagfűírtás rendszerét, továbbá az allergiával küzdők egészségügyi ellátását is. A parlagfűallergiával küzdők segítése azért is különösen fontos a koronavírus-járvány alatt, mert ők nehezebben tudják használni a védőmaszkokat – tette hozzá Oláh Lajos.

Kapcsolódó cikkek