A politikus jogilag elfogadhatatlannak nevezte a városvezetés azon döntését, hogy kivezetik ezt a lehetőséget. Azzal érvelt: a készpénzhasználat alkotmányos jogába ütközik, amelyet “a balliberális főváros sem írhat felül”, ráadásul az intézkedés indokolatlanul hozza hátrányos helyzetbe azokat a százezreket, akik nem rendelkeznek okoseszközökkel.
“A főváros kerületeinek többsége jól tudja, hogy az intézkedés alkotmányellenes”
– jelentette ki a Mi hazánk politikusa, jelezve, hogy ismeretei szerint ezekben a kerületekben nem blokkolják, csupán korlátozzák a készpénzes díjfizetést, például úgy, hogy a korábbinál kevesebb parkolóautomatát tartanak üzemben.
“A Mi Hazánk Mozgalom nem fogja hagyni, hogy háttérbe szorítsák a készpénzfizetés lehetőségét, ki fogunk állni a magyar emberek alkotmányos jogáért”
– fogalmazott Balog Csaba.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. A budapesti utcákról több mint háromezer parkolóautomata tűnik el. A változástól a főváros a parkolásüzemeltetés költségeinek jelentős csökkenését várja.













