Mi Hazánk: módosítson a kormány ezen

Mi Hazánk: módosítson a kormány ezen

Változtasson az Orbán-kormány a közjegyzőkre vonatkozó szabályokon, és vezessen be kötelező bizonyítási eljárást a közjegyzői fizetési meghagyások esetében. Ezt szorgalmazta a Mi Hazánk végrehajtási és hitelügyi szakpolitikusa pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Fiszter Zsuzsanna kifejtette: a pártja álláspontja szerint a közjegyzői fizetési meghagyások rendszerét meg kell reformálni, ne lehessen fiktív állításokra alapozva kiállítani fizetési meghagyást úgy, hogy az ellen a “kreált” adós nem tud ellentmondással élni. A fizetési meghagyásos eljárásoknál az eljárást kezdeményezőnek nem kell bizonyítania követelése jogosságát, és a közjegyzőknek sem kell ezt ellenőrizni.

Ha a fizetési meghagyás kötelezettje nem tartja jogosnak a követelést, a küldemény átvételétől számított 15 napon belül ellent kell mondania, különben jogerőssé válik a fizetési meghagyás.

“Ugyanakkor a közjegyzőknek azt sem kell ellenőrizniük, hogy az eljárást kezdeményező által megadott lakcím jó-e, így ha a feltételezett adós már nem ott lakik, akkor nem tud ellentmondani”

– mutatott rá a szakpolitikus, hozzátéve: a végrehajtást már bonyolult jogi eljárásban és szűk határidővel lehet megtámadni.

Fiszter Zsuzsanna elmondta, a Mi Hazánkhoz sok visszajelzés érkezett a közjegyzői fizetési meghagyásokhoz kapcsolódó visszaélésekről, és olyan visszajelzéseket is kaptak, hogy a hatóságok visszautasították a feljelentéseket ezekben az ügyekben.

“A háttérben bűncselekmények is állhatnak, ezért ezt a rendszert fel kell számolni, és át kellene gondolni azt is, hogy visszahelyezzék a fizetési meghagyásokat bírósági hatáskörbe”

– hangsúlyozta.

Kapcsolódó cikkek