Földi István ellen tiltatkoznak a szocialisták

Földi István ellen tiltatkoznak a szocialisták

Az MSZP követeli, hogy a Jobbik vezetése hívja vissza Földi Istvánt a jelöltségtől.

“A 2021-es előválasztás célja az új magyar demokrácia megteremtése, ehhez pedig feddhetetlen jelöltekre van szükség. Sajtóhírek alapján azonban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5. számú egyéni választókerületében induló Földi István nem ilyen jelölt.

A demokrata ellenzéki szövetség azért jött létre, hogy leváltsa a Fidesz korrupcióra és csalásra épülő politikáját.

Éppen ezért az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy Földi István a jelentkezésekor megtévesztette az Országos Előválasztási Bizottságot. A Jobbik jelöltje ugyanis elhallgatta, hogy jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt eljárás indult ellene, ami azzal zárult, hogy beismerte tettét. Az MSZP álláspontja szerint Földi István így hivatalosan nem válhatott volna jelöltté. Az előválasztás egy tisztességes, demokratikus verseny, amelynek meg kell őriznünk a tisztaságát, ezért a Jobbiknak vissza kell hívnia Földi Istvánt a jelöltségtől” – olvasható az MSZP közleményében.

Kapcsolódó cikkek