A DK-Szolidaritás az NGM előtt tiltakozott

A DK-Szolidaritás az NGM előtt tiltakozott

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) épülete előtt tiltakozott vasárnap a DK-Szolidaritás szövetség az ellen, hogy - állításuk szerint - több tízezer ukrán állampolgár kap magyar nyugdíjat.

Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, a DK-Szolidaritás országgyűlési képviselőjelöltje sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a folyamat 2010 óta gyorsult fel és a betelepülők nagy része csak papíron él Magyarországon.

Soha nem dolgoztak itt, de ennek ellenére sokszor 200 000-300 000 forintos nyugdíjat kapnak egy korábbi, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság között kötött egyezmény alapján – fogalmazott. A mozgalom elnöke szerint a betelepüléseket a magyar kormány szervezi.

Azon kérdésre, milyen bizonyítékuk van arra, hogy a betelepülők száma több tízezres, azt felelte, ennek utánanéztek a lakcímnyilvántartásokban. Hozzátette, jártak az érintett kelet-magyarországi településeken és az alapján nyilvánvaló számukra, hogy a betelepítésekben fideszesek is részt vesznek.

Az esemény végén Székely Sándor a munkatársai segítségével egy ironikusnak szánt plakátot ragasztott ki az NGM épületére, amelynek szövege szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Államkincstár és a Fidesz-KDNP ukrán állampolgárságú szavazókat keres.