A bíróságok miatt aggódik Gyurcsány Ferenc pártja

A bíróságok miatt aggódik Gyurcsány Ferenc pártja

Gyurcsány FerencA Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz úgy akarja "megszállni" a bíróságokat, hogy megszünteti az Országos Bírósági Hivatalt (OBH).

Az ellenzéki párt megválasztott képviselője, Arató Gergely pénteki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott. A kormánypárt ki akarja használni a kétharmados választási győzelemben rejlő lehetőségeket, mert nem tud együtt élni azzal, hogy még létezik egy független, jogállami intézmény.

A politikus elismerte, hogy pártja korábban bírálta a szervezetet, de úgy fogalmazott: az OBH mutatott némi önállóságot, többször is szembeszállt a Fidesz akaratával, és az ügyek jelentős részében biztosította a bíróságok függetlenségét. Amennyiben az Igazságügyi Minisztérium nevezi majd ki a bírákat és osztja el az ügyeket, akkor a kormány közvetlenül befolyásolhatja a bíróságok működését – jelentette ki Arató Gergely.