Ne gyilkoljanak kutyákat!

Ne gyilkoljanak kutyákat!

fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Felháborodott állatvédők gyűlekeztek a Deák téren, ahogy Európa-szerte is ezrek vonultak utcára szombaton, hogy tiltakozzanak, amiért Ukrajnában a foci Európa-bajnokság miatt a kóbor állatokat befogják, megmérgezik és elégetik.

Közben az amerikai Mickey Rourke filmcsillag éppen kóbor kutyáknak készül otthont alapítani Romániában. Egy ebet pedig már örökbe is fogadott az országban, ahol éppen filmet forgat.

Az amerikai színész egy szuka kutyát vett magához, amely egy falkával együtt tűnt fel a forgatáson. A bátortalan kutya azzal vívta ki Rourke figyelmét, hogy agresszív fajtársai miatt nem tudott enni az ételből, amit a stáb odakészített nekik.
A Foxi nevet kapott kutya az Egyesült Államokba költözik Rourke-kal.

A jövőben a tervek szerint a színész kutyaotthont alapít, amely ezernyi négylábút láthat el. “A Bukarest környékén élő kóbor kutyák helyzete tragikus” – fogalmazott Rourke, aki a Dead in Tombstone című fantasy-western forgatására érkezett Romániába. Romániában az utcán élő kutyák évtizedek óta nagy problémát okoznak a lakosságnak, gyakran megtámadják az embereket. Nemrég az alkotmánybíróság az állatvédők nyomására megtiltotta ezeknek az állatoknak a megölését.