Vas és Veszprém megyei kastélyok újulhatnak meg

Vas és Veszprém megyei kastélyok újulhatnak meg

A Nemzeti Kastélyprogram keretében újulhat meg három vas megyei kastély és a sümegi püspöki palota. Ezt jelentette be a Forster Központ elnöke kedden a sümegi polgármesteri hivatalban tartott szakmai egyeztetésen.

Sághi Attila kiemelte, hogy a 2014-20-as európai uniós fejlesztési ciklusban a Forster Központ örökségfejlesztési programjának részeként a Nemzeti Kastélyprogramban 35 műemlékegyüttes újulhat meg.

A projektek Vas megyéből a jánosházai Erdődy-Choron-várkastélyt, a vassurányi Schlisson-kastélyt és a vépi Erdődy-kastélyt, valamint Veszprém megyéből a sümegi püspöki palotát érintik.

A Forster Központ a kormány tavalyi döntései alapján látja el projektek kidolgozását, megvalósítását és koordinálását. A központ örökségfejlesztési programjának része a kastélyfejlesztéseket összefoglaló Nemzeti Kastélyprogram.