egyetemi professzor (illusztráció), forrás: pixabay.com

Tarolt az Óbudai Egyetem

Tarolt az Óbudai Egyetem

Soha ennyi hallgatót nem vett még fel az Óbudai Egyetem fennállása óta, úgy, hogy tartottuk a minőségi követelményeket. A hírt Prof. Dr. Kovács Levente rektor jelentette azzal együtt, hogy 27,2 százalékkal nőtt az Óbudai Egyetemre felvettek száma. Szerinte nagy siker, hogy minden képzéstípuson jelentősen nőtt az érdeklődés, és így a felvett hallgatók aránya, alapszakon 32, mesterképzésen átlagosan 62 százalékkal többen kezdhetik meg a tanulmányaikat az elsőévesek.

“3660 fiatal kapott július 26-án üzenetet arról, hogy sikeresen felvételizett az Óbudai Egyetem (ÓE) valamely műszaki, informatikai, illetve gazdasági képzésére. A tavalyi adatokhoz képest ez 27,2 százalékos növekedést jelent – húzta alá Prof. Dr. Kovács Levente, aki szerint komoly siker annak fényében, hogy néhány kivételtől eltekintve elvárás volt az emelt szintű érettségi, és minimum pontszámot is meghatároztak.

Az ÓE a felvettek számát tekintve a 8. legnépszerűbb magyar egyetem, illetve a legkeresettebb fővárosi székhelyű intézmények közé tartozik az ELTE-vel, a BME-vel és a BGE-vel egy sorban.

A műszaki képzési területre felvettek száma is emelkedett, a gazdaságtudományok képzési területre felvettek száma duplájára, az informatika képzési területre felvettek száma másfélszeresére nőtt 2017 óta.

A legnépszerűbb szakokon igen magas volt a ponthatár, a gazdálkodási és menedzsment 399, kereskedelem és marketing szakon 397, a mérnökinformatikus szakon 387, az építészmérnöki szakon 374 ponttal lehetett bekerülni.

A pedagógus- és az agrárképzési területekre felvettek száma is duplájára nőtt az elmúlt hat évben – tájékoztatott Prof. Dr. Kovács Levente. Hozzátette: a vidéki képzési helyszíneken, Székesfehérváron és Salgótarjánban is jelentősen nőtt a felvettek száma. Az Óbudai Egyetem meghatározó feladatának tartja, hogy a helyben megszerezhető diplomával segítse az adott régió tehetséges fiataljait, illetve erősítse a térség gazdasági fejlődését – fogalmazott a rektor.

Az Óbudai Egyetem mindig is nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlatorientált képzésre – emelte ki Prof. Dr. Kovács Levente hozzátéve, hogy az intézmény mindent elkövet annak érdekében, hogy a gyorsan változó gazdasági igényekhez igazítsa képzési rendszerét.

Idén szeptembertől új tanterv szerint kezdik meg az oktatást, amely kiemelten fókuszál a középiskola és a felsőoktatás eltérő követelményeinek fokozatos összehangolására, valamint a mai digitalizált ipari (Ipar 4.0) trendeknek is megfelel. Az Óbudai Egyetem számos szakon indít pótfelvételit, a központi eljárás július 28-án indul, és augusztus 6-én éjfélig fogadják a jelentkezéseket” – olvasható az intézmény közleményében.

Kapcsolódó cikkek