Befejeződött három nyíregyházi óvoda energetikai korszerűsítése

Befejeződött három nyíregyházi óvoda energetikai korszerűsítése

illusztrációBefejeződött három nyíregyházi óvoda energetikai korszerűsítése, a több mint 153 millió forint értékű beruházást nagyrészt támogatás segítségével valósította meg a város önkormányzata. Ezt közölte a polgármesteri hivatal sajtószóvivője az MTI-vel.

Parillák Gabriella elmondta, a Sóstói úton, valamint a Virág utcában és a Kert közben lévő, az 1970-es és 1980-as évek elején épült intézményekben homlokzati és lapostető-hőszigetelést végeztek el, valamint kicserélték a külső nyílászárókat.

A Környezet és Energia Operatív Program keretében elindított épületenergetikai fejlesztésre – a kormány határozata alapján – mintegy 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az önkormányzat, amely ezt az összeget további 3,1 millió forint saját erővel egészítette ki – ismertette a sajtószóvivő.