forrás: pixabay.com

Koronavírus: sikeres oltási programmal elkerülhető a negyedik hullám

Koronavírus: sikeres oltási programmal elkerülhető a negyedik hullám

A pandémia után fel kell készülni az endémiára, vagyis arra, hogy a betegség jól körülhatárolható földrajzi területeken tartósan előfordulhat majd, és a fertőzöttek száma is viszonylag állandó lehet. Erről is beszélt a Világgazdaságnak Bedros J. Róbert, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, országos kórházfőparancsnok-helyettes.

A napilap csütörtöki számában megjelent interjúban a főigazgató közölte, a korábbinál jóval többet kell majd költeni a közegészségügyi-járványügyi rendszerre, a járványkórházakat pedig más profillal, de “békeidőben” is fent kell tartani. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a prevencióra is, mert jól látszik, hogy az elhízás és az azt kísérő társbetegségek fokozott veszélyt jelentenek a járványban.

Tapasztalatai szerint a március 1-jén a kilépést választó szakdolgozók nagyobb hányada újra visszatér az egészségügyi intézményekbe, az új szolgálati jogviszony és az orvosok bérének emelése pedig stabilitást hozott a rendszerbe.

Bedros J. Róbert hangsúlyozta, hogy az oltási program sikeres végrehajtása, valamint a már jól ismert szabályok – maszk viselése, távolságtartás, gyakori kézmosás – további betartása együtt akadályozhatja meg egy negyedik hullám kialakulását. Mint mondta, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy százszázalékosan egyetlen vakcina sem véd meg a fertőződéstől, csak a vírus okozta megbetegedéstől, különösen a kórházba kerüléstől, ezért nem szabad eldobni a maszkot, még azoknak sem, akik már megkapták az oltást.

A főigazgató szerint megdöbbentő, hogy még azok között is találni oltásszkeptikusokat, akik már maguk is átestek a fertőzésen.

Nagyon jó kérdés, hogy miért vannak még mindig kételkedők, amikor a tudományos tények és a közvetlen emberi tapasztalatok is egyértelműen bizonyítják, hogy a vakcina az egyetlen megoldás. Sajnos az önvédelmi mechanizmus miatt a félelem sokaknál tagadást vált ki, illetve a probléma bagatellizálásával védekeznek a nyomasztó valósággal, a szorongással szemben.

“A tehetetlenség okozta indulat pedig az összeesküvés-elméleteknek ágyaz meg. Szerencsére már többségben vannak azok, akik be akarják oltatni magukat, a bizonytalanok tábora folyamatosan olvad, miközben a vakcinát elutasítók száma szintén csökken. Ez meglátszik a regisztrálók számának emelkedésében is”

– emelte ki.

Kapcsolódó cikkek