Csath Magdolna: szinte minden gazdasági ágazat jól teljesített a harmadik negyedévben

Csath Magdolna: szinte minden gazdasági ágazat jól teljesített a harmadik negyedévben

Ennek köszönhetően nőhetett mintegy 5 százalékkal a GDP az előző év azonos időszakához képes. Erről beszélt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szombaton az M1 aktuális csatornán.

Csath Magdolna hozzátette: a legjobban teljesítő ágazat az építőipar volt, amelyet az úgynevezett piaci alapú szolgáltatások, a kereskedelem, a turizmus és a vendéglátás követett.

“A fő ágazatok közül csupán a humán területen – oktatás, egészségügy, szociális terület – és a mezőgazdaság terén volt tapasztalható hanyatlás”

– jegyezte meg.

Hangsúlyozta, a GDP növekedés szempontjából meghatározó volt a szolgáltatás-külkereskedelem növekedése, amiből a külkereskedelmi mérlegtöbblet is következett. Az előző év azonos időszakához képest 14,8 százalékkal nőttek a beruházások is, amelyhez a piac alapú ingatlanépítések mellett az állami beruházások is jelentősen hozzájárultak – magyarázta Csath Magdolna.

Kapcsolódó cikkek