Újabb razziát tartottak Budapest belvárosában

Újabb razziát tartottak Budapest belvárosában

Újabb komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak Budapest belvárosában. Ezt közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a társszervekkel együttműködve péntekről szombatra virradó éjszaka ismét ellenőrzést tartottak V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén.

Az ellenőrzés olyan terézvárosi, erzsébetvárosi és belvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyekre, illetve azok közvetlen környezetére terjedt ki, amelyeket a turisták sűrűn látogatnak. Az akcióban 95 rendőr vett részt, a társszervektől 48-an segítették őket.

A járőrök és a nyomozók 317 embert igazoltattak, nyolc autóst, valamint 9 szórakozóhelyet ellenőriztek. A rendőrök hét embert fogtak el, többek között kábítószer birtoklása, kifosztás, garázdaság és körözés miatt. Egy taxisofőrt is elfogtak órapörgetés (információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás) gyanúja miatt.

A rendőrök egyébként a társszervekkel együtt összesen 39 taxist ellenőriztek, a társhatóságok nyolc esetben kezdeményeztek eljárást: két sofőrnek vezetői engedélye, másik kettőnek drosztengedélye nem volt, három taxis nem adott nyugtát, egy taxinak pedig nem volt érvényes műszaki vizsgája.

A BRFK azt írta, hogy a társszervekkel közreműködve – előre be nem jelentett időpontokban –  tovább folytatja az ellenőrzéseket Budapest Belvárosában.