punk rock, zene, haevy metal, koncert

Érdemes Kecskemétre utazni ezért

Érdemes Kecskemétre utazni ezért

Koncertekkel, családi programokkal, színházi előadásokkal, városnéző sétákkal és kiállításokkal várják az érdeklődőket a Nyitott Városháza programsorozaton május 20. és 25. között Kecskeméten. Ezt közölte a megyei jogú város polgármestere.

Szemereyné Pataki Klaudia elmondta, az eseménysorozat célja, hogy a kecskemétiek és a városba látogatók közelebb kerüljenek a városházához mint közösségi és kulturális térhez. A programok ingyenesen látogathatók.

A rendezvényt május 20-án Kodály Zoltánt ábrázoló bronzszobor avatásával nyitják meg, majd a Kecskeméti Kodály Iskola növendékeinek koncertje várja a közönséget.

A programsorozat keretében előadást tart Raffay Ernő történész, fellép Miklósa Erika, Pál István Szalonna és Bandája, valamint koncertet ad a Budapest Jazz Orchestra Tóth Verával és Király Viktorral közösen. A közönség Mező Misi önálló estjét és a Vasovski Symphonic produkciót is láthatja. A családokat interaktív múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, bábszínházi előadásokkal, hagyományőrző játékokkal és családi nappal várják. A programok között szerepel a Kecskeméti Süteménysütő Verseny, babakocsis és kismotoros felvonulás, szecessziós városnéző séta, filmvetítés és kézműves vásár is.

A közlemény szerint a programsorozat ideje alatt a kecskeméti városháza látogatóközpontja naponta 10 és 18 óra között várja az érdeklődőket.

Kapcsolódó cikkek