Még láthatja az év legsikeresebb kiállítását

Még láthatja az év legsikeresebb kiállítását

Már több mint kétszázezren tekintették meg a Magyar Nemzeti Galéria Frida Kahlo-kiállítását. Ezt közölte vasárnap a közgyűjtemény, amely szerint a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo remekműveire épülő, az életmű egészét átfogó tárlat az év legsikeresebb kiállítása Magyarországon.

Az egy hét múlva, november 4-én záró kiállítás az utolsó hétvégén, szombaton és vasárnap is hosszabbított nyitvatartással, este tíz óráig várja majd a látogatókat.

“A XX. század ‘talán legmeghatározóbb’ női művészének, a mára ikonná vált Frida Kahlónak a műveiből rendezett tárlat régi adósságot törleszt, hiszen a közönség már régóta várta a csak sok évvel halála után világhírűvé vált, ám azóta is töretlen népszerűségnek örvendő mexikói művész magyarországi bemutatkozását”

– olvasható a közleményben.

A festőnő születésének 111. évfordulóján megnyílt kiállításon 35 alkotás – 26 festmény és 9 rajz – látható.

A tárlaton a művész védjegyévé vált önarcképei mellett szerepelnek olyan jelentős művek is, mint az egyik legelső vászonfestménye, valamint életrajzi ihletésű képek, portrék és szimbolikus tartalommal telített alkotások is.

Kapcsolódó cikkek