cirkusz, fotó: Pixabay.com

Ez lesz Zamárdiban a Cirkuszok éjszakáján

Ez lesz Zamárdiban a Cirkuszok éjszakáján

A Richter Flórián Cirkusz a Showtime című előadás extra fellépőkkel kibővített változatával várja az érdeklődőket szombaton Zamárdiban a Cirkuszok éjszakáján.

Richter Flórián, a cirkusz igazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki adásában elmondta, hogy a programban lesz elefántfürdetés, de a cirkuszi élet kulisszái mögé is bepillanthatnak az érdeklődők.

“Szeretnénk közelebb hozni a közönséget az ősi cirkuszi kultúrához. Megmutatjuk, hogyan foglalkozunk az állattokkal, miként tanítjuk őket”

– hangsúlyozta, hozzátéve: artista próbák bemutatása és cirkuszi eszközök kipróbálása is szerepel a programban.

Kiemelte, hogy egy különleges vendég, a párizsi Lido sztárkomikusa Housch-ma-Housch is színpadra lép. Az ukrán származású bohóc és komikus több nemzetközi cirkuszfesztivál díjnyertese, aki többek közt a monte-carlói cirkuszfesztivál Bronz Bohóc díját, valamint a moszkvai cirkuszfesztivál arany díját érdemelte ki.

Emellett az Anima Prizma csapat A Tűz Urai! című előadása, valamint a Silver Power Hortobágyi Károly-díjas duója, és Dósa Szelina koncertje várja a közönséget. A Showtime című műsorban többek között gumiember, akrobaták, légtornászok, fókák és bohócok szórakoztatják az érdeklődőket.

Mint Richter Flórián elmondta, ötven állattal, köztük Szandrával, az indiai elefánttal, valamint nyolc-nyolc tevével és zebrával, csaknem harminc lóval és két fókával rendelkezik a cirkusz. Az idei Cirkuszok éjszakáján a Richter Flórián Cirkusz mellett a Magyar Nemzeti Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz és az Eötvös Cirkusz várja különleges programokkal az érdeklődőket.

Kapcsolódó cikkek