Olaszország a térképen, fotó: pixabay.com

Giorgia Meloni: Olaszország hangja erős lesz Európában

Giorgia Meloni: Olaszország hangja erős lesz Európában

Készek állunk megoldást keresni a problémákra, kezdve az energiaválsággal, továbbá együtt dolgozni egy gyors és hatékony megoldáson a családok és a vállalkozások támogatására. Így fogalmazott ki az olasz miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, az uniós intézmények vezetőivel folytatott megbeszéléseit követően.

Giorgia Meloni rövid sajtónyilatkozatában közölte, személyes, emberi szempontból nagyon őszinte és pozitív eszmecsere zajlott az uniós intézmények vezetőivel. Tájékoztatása szerint a megbeszéléseken aktuális kérdésekről esett szó, például az ukrajnai háborúról és annak következményeiről, valamint arról, hogy mihamarabb konkrét megoldást kell találni az energiaválságra, a gázársapkára, a nyersanyagok biztosítására, az infláció és a migráció problémájára.

“Nagyon örülök a hangulatnak, amely itt Brüsszelben fogadott”

– tette hozzá az olasz miniszterelnök.

Meloni ugyanezen a napon Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztossal is találkozott, akivel olyan aktuális kérdésekről tárgyalt, mint az EU-ban finanszírozott, a koronavírus-járvány okozta válság utáni helyreállítást biztosító újjáépítési terv, az energiaválság és az orosz-ukrán konfliktus. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetben azt írta az olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszéléséről: erős üzenetet hordoz, hogy Meloni első külföldi útja az uniós intézményekbe vezetett. A találkozás jó lehetőséget biztosított olyan fontos kérdések megvitatására, mint Ukrajna támogatása, az energiaellátás, Olaszország gazdaságának helyreállítása a koronavírus-válságot követően, valamint a migráció – tette hozzá a brüsszeli testület elnöke.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében azt hangsúlyozta, hogy Olaszország mindig központi szerepet töltött be az Európai Unióban.

“Minden eddiginél jobban – az ukrajnai orosz invázió, az egekbe szökő energiaárak és a növekvő infláció miatt – össze kell tartanunk”

– fogalmazott az uniós parlament elnöke, majd hozzátette: az EU erősebb, ha összetart.

Kapcsolódó cikkek