Olaszország a térképen, fotó: pixabay.com

Giorgia Meloni: az új kormánynak a lehető leggyorsabban meg kell alakulnia

Giorgia Meloni: az új kormánynak a lehető leggyorsabban meg kell alakulnia

A jelenlegi válsághelyzetben a kormányzás mihamarabbi megkezdését szorgalmazta az Olasz Testvérek elnöke, Giorgia Meloni, aki Sergio Mattarella államfővel tartott konzultációja után nyilatkozott a sajtónak pénteken Rómában.

Giorgia Meloni vezette a szeptemberi olaszországi választásokon győztes koalíció küldöttségét, amelyet az államfő utolsóként fogadott a kétnapos kormányalakítási megbeszéléseken. Elmondta, hogy a jobbközép szövetség őt jelölte miniszterelnöknek:

“Készen állunk, az új kormányra minél előbb szükség volna az ország számtalan sürgető problémája közepette”

– nyilatkozott.

Az elnöki palota bejelentése szerint az államfő a délutáni órákban közli, kit és mikor bíz meg a kormányalakítással. Minden várakozás szerint az Olasz Testvérek elnökét fogja magához hívatni. Sergio Mattarella csütörtökön indította el az egyeztetést a parlamenti erőkkel, egymás után fogadta a pártdelegációkat a legkisebbtől a legnagyobbig. Az első napon az ellenzékbe vonult baloldali pártok és az utóbbi öt évben kormányzó Öt Csillag Mozgalom járult az elnök elé, a második napon az Olasz Testvérek (FdI), a Matteo Salvini vezette Liga, a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) és kisebb szövetségeseik közös küldöttsége.

A jobbközéppel folytatott egyeztetés volt a legrövidebb, alig tíz percig tartott. A sajtó elé Berlusconi, Salvini és Meloni együtt állt ki, de kizárólag az Olasz Testvérek elnöke beszélt.

Elemzők szerint a gyors egyeztetés arra utal, hogy a jobbközép koalíció már kész miniszteri névsorral ment az államfőhöz, nincsen szüksége további időre.
Az olasz politikai gyakorlat szerint a konzultációk után az államfő magához hívatja a parlamenti többség támogatta miniszterelnök-jelöltet, akit kormányalakítással bíz meg. Utóbbi ezt általában fenntartással szokta elfogadni, majd két napon belül megerősíti a megbízatás elfogadását. Nem kizárt azonban, hogy Giorgia Meloni azonnal igent mond, ami eddig négyszer fordult elő a köztársaság történetében: Silvio Berlusconi 2008-ban, Giuseppe Conte 2018-ban fenntartás nélkül azonnal elfogadta a kormányalakítási megbízatást.

Ha így történik, a Meloni-kormány akár már szombat délután vagy vasárnap délelőtt leteheti esküjét.

A gyors kormányalakításnak köszönhetően Giorgia Meloni akár már miniszterelnökként találkozhat a Rómába hétfőn érkező francia elnökkel, Emmanuel Macronnal és más külföldi politikusokkal, akik a Szent Egyed közösség nemzetközi béketalálkozóján vesznek részt. Az új kormánynak a következő héten bizalmat is kell kérnie a parlamentben.

Kapcsolódó cikkek