Olaszország a térképen, fotó: pixabay.com

Olaszország választ: ezzel indult a választási kampány

Olaszország választ: ezzel indult a választási kampány

Az energiaárak emelkedése, az Európai Unió politikája és az ukrajnai háború is téma volt a szeptember 25-i parlamenti választásra készülő balközép, illetve jobbközép koalíció vezető politikusainak első nyilvános vitáján, amelyet az adriai Riminiben folyó katolikus találkozón tartottak meg kedden.

Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke és szövetségesei, Matteo Salvini, a Liga vezetője, valamint Antonio Tajani, a Hajrá Olaszország! (FI) elnökhelyettese első alkalommal szerepelt egy színpadon a Baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkárával, Enrico Lettával, valamint Luigi Di Maióval, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) volt politikusával, aki saját pártot alapított Civil Elkötelezettség névvel. Minden témában négy-négy perc állt rendelkezésükre. A kérdéseket Luciano Fontana, a Corriere della Sera napilap igazgatója tette fel. Nem volt jelen az M5S elnöke, Giuseppe Conte.

A balközép koalícióhoz csatlakozott Luigi Di Maio ügyvivő külügyminiszter közös európai energiaár bevezetését szorgalmazta, hangoztatva, hogy a gáz piaci értékét meghatározó holland gáztőzsde a mindennapos áremeléssel “az olaszok pénzét herdálja”.

Enrico Letta úgy vélte: az egy év alatt több mint ezer százalékkal megemelt gázár annak bizonyítéka, hogy minden korábbi európai energetikai szabály “felborult”.
A PD főtitkára közölte: ha a baloldal ellenzékbe kényszerül, mindent megtesz annak megakadályozására, hogy a jobboldal alkotmánymódosítással bevezesse az elnöki köztársaságot, ami – Letta szerint – a parlament korlátozását jelentené. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Enrico Letta úgy vélte, akárki is kerül kormányra, Róma eddigi politikáját kell folytatni, vagyis “semmiben sem engedni Putyinnak”.

“Nem lenne előnyös, ha a szankciók a háborút erősítenék”

– reagált Matteo Salvini. Hangsúlyozta, hogy a gazdasági-kereskedelmi adatok szerint a konfliktus miatt kivetett szankciók nem Moszkvát sújtják, és ezt “Brüsszelben is észre kellene venni” – tette hozzá Salvini. A Liga kampánytémái között kiemelte az abortusz és az eutanázia elleni küzdelmet, valamint a könnyűdrogoknak a baloldal által tervezett legalizálása megakadályozását. Giorgia Meloni kifejtette, hogy egy évtized után a következő kormány az olaszok szavazatainak eredményeképpen születhet meg a hatalmi palotákban kötött paktumok helyett, ami korábban volt jellemző. Megjegyezte, hogy a 2018-ban kormányra került Öt Csillag Mozgalommal szemben az Olasz Testvérek nem interneten politizál, hanem a lakosság igényeit elégíti ki és érdekeit képviseli.

“A jobbközép stabil és hiteles kormányt készül adni Olaszországnak”

– tette hozzá, majd kifejtette: az Olasz Testvérek

“nem akarja figyelmen kívül hagyni az Európai Uniót, de azt akarja, hogy az EU ne mellékes témákkal, hanem a lakosság számára stratégiai jelentőségű kérdésekkel foglalkozzon”.

A vitán, amelyhez kisebb pártok vezetői is csatlakoztak, szó volt a fiatalokat szem előtt tartó munkahelyteremtésről, az oktatásról, az adó- és nyugdíjreformról, a népesség elöregedéséről. Giorgia Meloni a jobbközép nevében ösztöndíjakat ígért a hátrányos helyzetű diákoknak, Enrico Letta bejelentette: ha a baloldal nyer, kötelezővé teszik az óvodát, és 18 éves korig meghosszabbítják az iskolakötelezettséget. Matteo Salvini tervei között említette, hogy megszüntetik az M5S által 2019-ben bevezetett alapjövedelmet, ami tavaly kilenc milliárd eurójába került az országnak.

A balközép és jobbközép koalíciók vezetői közötti nyilvános politikai vitát a “Találkozó a barátságért a népek között” című találkozón tartották meg, amelyet a Comunione e Liberazione katolikus lelkiségi mozgalom 1980 óta minden nyáron Riminiben rendez meg egyházi vezetők, politikusok, közéleti személyiségek részvételével.

A választási kampány hivatalosan ezzel a találkozóval indult el, miután a pártok hétfő este benyújtották végleges jelöltlistáikat. A következő órákban megkezdődik a pártjelöltek tévés bemutatkozása, valamint utcai kampányprogramja.

Kapcsolódó cikkek