Nyilvánosságra hozzák a vatikáni bank adatait

Nyilvánosságra hozzák a vatikáni bank adatait

bankSaját honlapot nyit és ezen október elsejétől közli mérlegét az IOR vatikáni bank. Ezt jelentette be Ernst von Freyberg, az IOR elnöke a Corriere della Sera olasz napilap pénteki számában.

Az IOR élére idén februárban kinevezett német bankár az IOR átláthatóságának, valamint nemzetközi és az egyházon belüli reputációjának megteremtését tartja prioritásnak. Elmondta, hogy “zéró toleranciát” vezetett be, a vatikáni pénzintézet mindenben meg akar felelni a nemzetközi előírásoknak. Az IOR-nál nem lesz “semmilyen gyanús tranzakció, semmilyen nem idevaló ügyfél”.  Ennek érdekében a vatikáni bank július 31-ig teljesíti az Európa Tanács Pénzmosás Elleni Bizottsága (Moneyval) diktálta feltételeket. Ezzel együtt átvilágítják az eddig névtelen számlákat működtető IOR összes ügyfelét, akiknek száma a tavalyi év végén 18 900 volt.

“Havonta ezer számlát tudunk ellenőrizni, a legkockázatosabb ügyfelek ellenőrzése azonban már az idei év végére lezárul” –  mondta az IOR elnöke. Korábbi adatok szerint az IOR ügyfelek száma meghaladta a húszezret. Ernst Von Freyberg szerint az ügyfélszám csökkenését nem a bankfeltételek szigorítása okozta, hanem az alvó számlák bezárása.  Az elnök elmondta, hogy a tavalyi évet az IOR 86,6 millió euró nyereséggel zárta. A 2009-2012 közötti időszakban a bank profitátlaga 69 millió euró volt.