Német ötlet a görögöknek

Német ötlet a görögöknek

német ötletA német pénzügyminiszter bízik benne, hogy a magánhitelezők is részt vesznek a Görögország számára kidolgozandó második mentőakcióban. Azt várja, hogy a magánhitelezők az euróövezeti pénzügyminiszterek július 3-i értekezletére közlik önkéntes hozzájárulásuk pontos számait.

Az Európai Központi Bank igazgatótanácsának német tagja szerint viszont súlyos következményekkel járna a magánhitelezők bevonása.

Wolfgang Schäuble

Wolfgang Schäuble

“Görögország minden hitelezőjének érdeke, hogy a helyzet stabil maradjon, és ehhez mindenkinek hozzá is kell járulnia” – mondta Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter a Bild am Sonntag című lapban vasárnap megjelent nyilatkozatában. “Semmi olyat nem kérünk a bankoktól, ami ellentétes lenne az érdekeikkel.”

Arra a kérdésre, hogy vajon a magánhitelezők, köztük a bankok önként adnának-e pénzt, azt felelte, hogy “teljes mértékben megbízik” a bankok felelősségtudatában. Hozzátette, egyéb ösztönzőkre, például állami garanciákra a görög fizetésképtelenség esetére azért nincs szükség, mert Görögország stabilitása egyformán érdeke minden hitelezőnek.

“Pontos számokat várok az euróövezeti pénzügyminiszterek július 3-i, rendkívüli értekezletére arról, hogy az európai magánszektor mennyivel vesz részt önkéntesen” – idézte a lap a német pénzügyminisztert.

Az újság azt a kérdést nem firtatta, milyen sors vár a görög adósságokat esetleg elengedő, könnyítő, átütemező vagy akár csak újra meghitelező magánbankokra.

Jürgen Stark

Jürgen Stark

Erről az EKB igazgatótanácsának német tagja, Jürgen Stark beszélt korábban. A magánhitelezők önkéntes részvétele kirobbantaná “a válság következő, drámai szakaszát”, és “nagyon káros” következményekkel járna mind Görögország, mind más országok számára – mondta Stark a Frankfurter Allgemeine Zeitung szombati számában megjelent nyilatkozatában. Figyelmeztetett, hogy a hitelminősítők csődeseményként értékelnék a magán kötvénytulajdonosok, köztük a bankok “önkéntes részvételét, és ez a hitelképességi osztályzatok rontásához vezetne. “Az lenne a válság következő, drámai szakasza. Nagyon negatív következményektől kellene tartanunk a görög bankrendszerben, a gazdaságban és természetesen más országokban is” – idézte az újság Starkot. Szerinte a kötvények leírása miatt a bankok tőkehelyzete meggyengülne, többen fizetésképtelenné válhatnak, és az EKB sem fogadhat el többé görög kötvényt a bankoktól fedezetként olyan esemény után, amelyet a hitelminősítők csődként értékelnek.

Stark szerint Görögország képes időben törleszteni adósságait, és végre kell hajtania a szükséges reformokat.

A Moody’s hitelminősítő egyik vezetője, Bart Oosterveld június 7-én úgy nyilatkozott, hogy még a lejáró görög adósság újrahitelezését is “csődeseménynek” fogják tartani a hitelminősítők, és a részt vevőket annak megfelelően leminősítik, hacsak meg nem győződnek róla, hogy a részvétel valóban teljesen önkéntes. “A jelenlegi helyzetben azonban alig elképzelhető, hogy bárki önként tenne bármit” – mondta a Moody’s illetékese. Úgy fogalmazott, más a helyzet, mint a 2009-es bécsi kezdeményezéskor volt. Akkor a nagy nemzetközi bankházak vállalták, hogy nyitva tartják a hitelvonalakat román, magyar, lett és szerb leánybankjaik számára, és csupán emiatt mégsem rontották osztályzatukat a hitelminősítők. Azokban az országokban cselekedtek, amelyek akkoriban mentő hitelkeretet kaptak az EU-tól, illetve az IMF-től. A különbség most az, hogy Görögország “a végjátéknál” tart, teljesen világos a befektetők számára a fizetésképtelenség kockázata, eltérően a bécsi kezdeményezés körülményeitől – mondta Oosterveld.