fotó: Hugo Magalhaes/Pexels.com

Ez történik, ha a pápa megjelenik valahol

XIV. Leó pápa spanyolországi látogatása a hívek szerint erősíti az egyház üzenetét, a közösségi érzést, és hozzájárul a keresztény hit terjesztéséhez. Ez derül ki a GAD3 közvéleménykutató intézet csütörtökön közzétett felmérésből.

Az egyhetes apostoli körút nyilvános eseményeire regisztráltak közül a felmérésben résztvevő 10 ezer ember 74 százaléka vélte úgy, hogy az egyházfő érkezése felerősíti az egyház által közvetített üzenetet, és ugyanilyen arányban válaszolták azt, hogy a hívők körében megerősíti a közösségéhez tartozás érzését. A válaszadók 70 százaléka szerint a látogatás hozzájárul a keresztény hit terjesztéséhez, míg 63 százalékuk a katolikus elkötelezettség megerősödésének lehetőségét látja benne.

A közvéleménykutatásban résztvevők 28 százaléka válaszolt igennel arra, hogy vajon a látogatást felhasználják-e majd politikai célokra, 4 százalék szerint viszont a legtöbb spanyol számára észrevétlen marad a pápa spanyolországi jelenléte.

Arra kérdésre, hogy miről hallanák szívesen beszélni a katolikus egyházfőt, 65 százalék jelölte meg a fiatalok és a jövő, 64 százalék pedig a család és az élet témakörét. Továbbá 53 százalékuk az értékekről és a vallásszabadságról számít a pápa üzenetére, 38 százalék szerint pedig azokhoz kellene szólnia, akik eltávolodtak a hittől. Emellett sokan várják, hogy a béke és a nemzetközi konfliktusok, az egyház belső megújulása, a szegénység és a társadalmi igazságosság, a migráció és a menekültek befogadása is szóba kerül. A GAD3 felmérésében megkérdezettek 69 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hitének kifejezése miatt vesz részt a pápalátogatás nyilvános programjain, míg 62 százalék a személyes tapasztalat elmélyítésének vágyát, 60 százalék pedig az élmény megosztásának vágyát emelte ki a családdal vagy barátokkal. 57 százalékukat ösztönzi az, hogy személyesen láthatják az egyházfőt.

XIV. Leó pápa szombaton érkezik a spanyol fővárosba, ahol imavirrasztást tart, úrnapi szentmisét mutat be, beszédet mond a parlamentben és találkozik hátrányos helyzetű társadalmi csoportokkal, például hajléktalanokkal, szegénységben élőkkel és elítéltekkel is.

Kedden utazik tovább Barcelonába, ahol egy liturgikus szertartást követően megáldja a Sagrada Familia bazilika nemrég elkészült, Jézus Krisztusról elnevezett tornyát. Látogatásának utolsó két napját a Kanári-szigeteken tölti, misét mutat be Gran Canarián és Tenerifén is, és találkozik menedékkérőkkel.

Kapcsolódó cikkek