Lehet, hogy emiatt nem tud aludni

Lehet, hogy emiatt nem tud aludni

Kilencvenhárom főiskolai hallgatót teszteltek a torontói Ryerson Egyetem Alvás- és Depresszió Laboratóriumában Taryn Moss vezetésével azzal kapcsolatban, hogyan reagálnak a különböző zajokra világosban és sötétben. A tesztben kiderült, hogy az alvászavarokkal küzdő felnőttek többsége sokkal jobban megijedt a hangos zajoktól a sötétben, mint a jó alvók.

Korábban azt feltételezték, hogy a rossz alvók összekapcsolják az ágyat azzal, hogy képtelenek elaludni, de a tanulmány azt mutatja, hogy a sötétség miatti félelem miatt nem tudnak elaludni. Nemrégiben az Egyesült Királyságban 2000 felnőttel készítettek felmérést, melyből kiderült, hogy 10-ből 4-en nem mernek mászkálni a házukban, ha le van oltva a villany.

Az emberek azt mondták, hogy az irracionálist félelmet leginkább a horror film nézés után a sötétben hallott zajok váltják ki. Ötödük inkább feloltva hagyja a lámpát az ágyuk mellet. A legnagyobb félelmet a sötétben az kelti, hogy nem látnak semmit, és félnek, hogy valami váratlan történik. Szakértők szerint pszichológiai terápiával a gyerekeknél és a felnőtteknél is leküzdhető a sötétségtől való félelem.