Ilyen munkahelyet keresnek a diákok

Ilyen munkahelyet keresnek a diákok

netezik

Árvai Péter, a Prezi társalapítója a cég budapesti irodájában tartott sajtótájékoztatón elmondta: fontos, hogy a cégek jó munkakörnyezettel vonzzák a fiatal, tehetséges embereket. A felmérés eredményeit Stoics Ambró, a Gemius Hungary kutató munkatársa ismertette. Elmondta, a leginkább elutasított csoportok egyértelműen a romák és a – nemzetközi kutatások szerint a társadalom 5-8 százalékát kitevő – LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és a társadalomból bármi módon kilógó úgynevezett queer) emberek. Ezt a két csoportot a válaszadók mintegy 40 százaléka nem választaná munkatársának, beosztottnak vagy felettesnek pedig még többen utasítják el a őket.

A kutatás szerint az eltérő politikai beállítottságú felettest vagy beosztottat a válaszadók több mint a fele elutasítaná, mintegy negyedük pedig kollégaként sem látná szívesen. A zsidó vallásúak esetében hasonló eredményekre jutott a felmérés. A testi fogyatékossággal bíró embereket szintén nem tolerálják a magyar munkavállalók a kutatás szerint: mintegy 62 százalékuk nem szeretné felettesének őket, minden harmadik pedig nem dolgozna velük munkatársként sem.

A Prezi és a Gemius is tagja a 2013-ban indult Nyitottak vagyunk kezdeményezésnek, amelyet a nyitottságot alapértékként vállaló cégek, szervezetek és közösségek számára hoztak létre. A kezdeményezéshez egy év alatt több mint 700-an csatlakoztak. A kutatás reprezentatív, a 15 éven felüli magyarországi internetező közönséget kérdezték meg. A minta nagysága 2500 fő, a kérdőíveket internetes, felugró ablakokat (pop-up) használó módszerrel gyűjtötték június 20. és 27. között. A kutatást a Gemius készítette, az Index és Sanoma Media Budapest támogatta.