fotó: pixabay.com

Szociális bérlakásokat épített és újított fel a jászladányi önkormányzat hátrányos helyzetűek számára mintegy 200 millió forintos európai uniós támogatásból.
forrás: piyabay.com

Idén folytatódik a hátrányos helyzetű, tehetséges tanulókat támogató Apáczai Ösztöndíjprogram, amely akár havi 34 000 forint összeggel támogatja a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulókat 7-19 hónapon keresztül.
forrás: pixabay.com

Mintegy kétezer, hátrányos helyzetű településen élő általános iskolás kirándulását tette lehetővé a Pro Filii Alapítvány; a diákok és kísérőik az Alcsútdobozi Kalandparkban tölthettek egy napot, az utazás teljes költségét is az alapítvány állta.

Elindult a jelentkezés a Snétberger Zenei Tehetség Központ 12. évfolyamára, amelyben hatvan, többek között hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg tanulmányait júniusban a Nemzeti Tehetség Központ felsőörsi Snétberger Központjában.

Az európai uniós Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretéből önerőt nem igénylő projekt kezdődik, amelynek célja a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése.
illusztráció

Több mint 200 hátrányos helyzetű gyermek és fiatal vett részt a Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots Igazgatósága és partnerszervezete, a Hit és Sport Alapítvány szervezésében megrendezett nyolcadik Esély Fesztiválon, amelyre szombaton került sor Pasaréten.