A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke úgy véli, "arcot kell adni" azoknak, akik részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlásban, hiszen ez nélkülözhetetlen eleme a közös múltfeldolgozásnak.

A KGB volt szovjet titkosszolgálat hatalmas erőfeszítésekkel, olykor betöréssel, fantomszervezetek létrehozásával, okirathamisítással, sőt pokolgépes merényletekkel is harcolt a cionista és zsidó szervezetek ellen az egész világon.

fotó: Forster Központ/OrigoA Monor határában fekvő régészeti lelőhelyen egy Krisztus után 2-3. századi temető harminc sírját tárták fel a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ munkatársai.

Ma kezdődik a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016, a háromnapos rendezvényre 117 országból csaknem 1800 résztvevő jelezte részvételét.

A kutyák is képesek "mentális időutazásra", azaz olyan múltbeli eseményekre is képesek emlékezni, amelyek esetében nem számíthattak arra, hogy egyszer majd fel kell idézni azokat.

Kiegyensúlyozott kép él a magyar iskolai történelemoktatásban I. Ferenc Józsefről. Ezt mondta Nánay Mihály, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke.

Hazánkban egyedülálló, a mikroorganizmusok komplex vizsgálatához kapcsolódó kutatás-fejlesztési központot hoznak létre a Szegedi Tudományegyetemen. Erről tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.