Olimpiai döntőre vágyik a magyar klasszis
2012-01-27
Harmadik olimpiája előtt áll Csonka Zsófia, az eddigi egyetlen magyar pisztolyos, aki biztosította helyét a londoni játékokon, amelyen mindenképpen döntőbe szeretne jutni.
Harmadik olimpiája előtt áll Csonka Zsófia, az eddigi egyetlen magyar pisztolyos, aki biztosította helyét a londoni játékokon, amelyen mindenképpen döntőbe szeretne jutni.
A Manresát erősítő Hanga Ádám nyolc pontot dobott az Unicaja Malagának a spanyol kosárlabda-bajnokság szombati játéknapján.
A Bajnokok Ligája döntőjének bírája, Kassai Viktor lett 2011 legjobb játékvezetője a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint.
Sikert-sikerre halmozott a magyar női vízilabda-válogatott a négycsapatos görögországi Thetisz Kupán. A hétfői zárónapon Olaszországot verte 11-6-ra úgy, hogy addig minden ellenfelét búcsúztatta.
Bizakodva várja a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének csütörtöki döntését a Nemzeti Sportszövetség elnöke, Gémesi György. Budapest és Gödöllő közös pályázata a lengyelországi Wroclaw és a dél-afrikai Fokváros kandidálásával küzd a 2017-es Világjátékok rendezési jogának elnyeréséért.Designed using Magazine Hoot. Powered by WordPress.