Fél év múlva érkezhet a pénz
2011-07-18
Az év elején ígért 31 milliárd forintos támogatásból eddig 11,6 milliárdot kaptak meg a bajba jutott önkormányzatok a kormánytól. Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések támogatásának kiutalása még fél évig is elhúzódhat. A tervek szerint legkésőbb december 10-ig döntenek ezekről az összegekről. Ezt írja a Világgazdaság. Felújíthatják a Grassalkovich-kastélyt
2011-07-17
Az Országos Magyar Vadászati Múzeumnak helyet adó hatvani Grassalkovich-kastély főépülete és parkja felújításának kiemelt projektté nyilvánítását javasolja a kormány. Jó lesz-e katonának lenni?
2011-07-16
A közszolgálati életpálya rangja a jövőben minden kétséget kizáróan emelkedni fog – hangoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem civil hallgatóinak szombati, budapesti diplomaosztó ünnepségén.
Pénzt kapnak az orvosok, hogy maradjanak
2011-07-15
Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe és vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak. Továbbá feltétel az is, hogy nem fogadnak el hálapénzt. A TASZ aggódik az egyházakért
2011-06-27
A Társaság a Szabadságjogokért szerint vissza kellene vonni az egyházi törvényről szóló javaslatot, mert az a lelkiismereti és vallásszabadság súlyos korlátozását jelenti.










