Kifejtette, hogy a Budaörsi Latinovits Színház dramaturgjával, az adaptáció ötletgazdájával és színpadra alkalmazójával, Németh Nikolettel a regénynek azt a rétegét keresték, amelyből egy felnövés-történet és egy korszak lenyomata egyszerre rajzolódhat ki.
“Az előadás nem követi végig a regény történetét, a színpadi változat nem jut el a főhős 18 éves koráig. Ott ér véget, amikor kiteszik a Cukor utcai iskolából, a történet folytatására pedig egy epilógus utal”
– mondta Máté Gábor, majd hozzátette: bár felnövéstörténetről van szó, elválaszthatatlan tőle az a kor is, amelyben játszódik.
“Aki 1946-ban született, az kénytelen volt egy nagyon nehéz korszakot végigélni. Az államosítás, a Rákosi-korszak, 1956 és a hatvanas évek eleje olyan időszak volt, amikor a történelem akkor is beszűrődött az ember életébe, ha nem akarta”
– fogalmazott a rendező, aki szerint a mű kapcsán érdekes kérdés, hogy valóban egy gyermek szemszögéből látjuk-e ezeket az eseményeket.
“Inkább az emlékezés szemszögének nevezném: amire a szerző emlékszik, vagy emlékezni akar, azt igyekszik megírni. Ezt a szubjektivitást maga a mű és a szerző is felvállalja”
– mondta Máté Gábor, aki szerint ez a szerzői akarat a színpadon is fontos.
Máté Gábor szerint a történet egy ország története is, és különösen erős párhuzam fedezhető fel Bereményi Géza név- és identitásváltásai, valamint Magyarország 20. századi sorsa között.
“Bereményi Gézának három neve volt az élete során: Vetró Géza, Rózner Géza, majd végül Bereményi Géza. Ez önmagában olyan identitásproblémát okoz egy gyermeknél, amilyet Magyarország is megélt.”
Máté Gábor szerint Magyarország a 20. században “nagyon hasonló utat járt be, mint egy kisgyerek”. Trianon, a második világháborús részvétel, majd az azt követő szovjeturalom mind olyan történelmi tapasztalatok, amelyek meghatározták az ország fejlődését.
“Utóbbi nem engedte, hogy ez az ország önmagától felnőjön; ehelyett egy nagyon erős külső elnyomásban volt kénytelen vegetálni”
– fogalmazott.
Mindez a rendező szerint összehasonlítható azzal, amit egy kisgyerek él meg a felnőttek által diktált, megváltoztathatatlan körülmények között. Kezdetben nem tehet semmit, majd egyszer csak ráérez a lázadás ösztönére, “pont úgy, ahogy a társadalom tette 1956-ban”.
Máté Gábor úgy látja, hogy a regény és a belőle készült előadás azt is megmutatja, honnan ered Bereményi Géza kulturális hatása. Felidézte a Svéd király című első novelláskötet megjelenését is, amely egy egész fiatal generáció számára jelentett fontos tapasztalatot: “érdemes írni, mert huszonévesen is kiadhatják a műveiket”.
“Óriási jelentősége volt annak, hogy ebben a közegben váratlanul berobbant egy huszonéves ember a könyvpiacra”
– mutatott rá a rendező.
Azt is felidézte, hogy Esterházy Péter egy interjúban később jelezte, annak idején rá és feltehetően Nádasra Péterre is hatással volt Bereményi Géza példája, miszerint ilyen fiatalon is meg lehet jelenni.
Máté Gábor szerint a színpadra állítás legnagyobb kihívását az eredeti szöveghez való hűség jelentette.
“A darabban gyakorlatilag minden mondat Bereményi regényéből származik, miközben az alapmű epikus, a színpadon pedig dialógusokra lenne szükség. Ezt a feszültséget kizárólag a narráció eszköze tudja feloldani”
– jelentette ki.
Különleges súlyt adott a munkának, hogy Bereményi Géza maga dokumentumjátéknak nevezte az adaptációt.
“Mivel az író ilyen erővel hangsúlyozta a valóságtartalmat, nekem is arra kellett törekednem a színpadon, hogy ne nagyon térjek el az eredeti anyagtól”
– mondta a rendező.
Arról is beszélt, hogy Bereményi Géza nagy kíváncsisággal követte az adaptáció készítését. Az engedély megadása után hónapokig nem szólt bele a munkába, később azonban kijelölt egy fejezetet, a pápai kollégium jelenetsorát, amely szerinte működhetne a színpadon.
Addigra Németh Nikolett dramaturg már kialakította saját koncepcióját, amelyet Bereményi Géza végül elfogadott. A kész szövegkönyvet elolvasta, a rendezővel személyesen egyszer, telefonon többször egyeztetett, a dramaturggal pedig napi kapcsolatban állt. Máté Gábor szerint a szerző számára különösen nagy tétje van az előadásnak, hiszen “a saját életének bemutatására adott engedélyt, ami emberileg óriási súly”.
