A közlekedési kormányzat Lázár János miniszter vezetésével ugyanis addig sem várakozik ölbe tett kézzel, amíg az uniós pénzeket Magyarország az utolsó eurócentig vissza nem tudja szerezni. Ha kell, a közlekedési társaságnál leszorítják az árakat például a nagy beszállítókkal való tárgyalások és úgynevezett árlejtés útján – tartalmazza a közlemény.
Ha kell, használt járművet is vesznek vagy bérelnek. És ha kell, hitelből is végrehajtják a magyar vasúti pálya stratégiai pontjainak megerősítését.
Ennek megfelelően Magyarország 1 milliárd euró hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól (European Investment Bank -EIB), amelyet 1 milliárd euró összegű nemzeti forrással egészít ki. Így összesen mintegy 800 milliárd forint összegben indulhatnak beruházások már 2026-ban, amelyek teljes térségek és az egész ország vasúthálózatára kedvező hatást gyakorolnak. Olyan beavatkozásokat hajtanak végre és olyan szakaszokat korszerűsítenek ebből az összegből, amelyeknek multiplikátor, azaz önmagukon túlmutató hatásai lesznek. Egy-egy vasútvonal átbocsátóképességének javításával vagy a pályasebesség emelésével képesek rendszerszerűen javítani a menetrendszerűséget.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a MÁV-csoport teljes beruházási volumene eredményeként korszerűsítitenek mintegy 1000 kilométernyi vasúti infrastruktúra: ebben pályafelújítás, villamosítás, lassújel-felszámolás (sebességkorlátozás feloldás) és informatikai jellegű fejlesztés egyaránt lesz.
“Ez a pénz végre megvan! Kifejezett szabotázs kellett volna ahhoz, hogy Magyarország ne kapja meg, hiszen kiváló pályázati anyagot adtunk le. A szabotázsra persze volt jelentkező…”
– olvasható az összegzésben.
Ugyanazok, akik a felfüggesztett uniós pénzek visszaszerzését akadályozzák, ezt a pénzt is blokkolták volna a magyar emberek elől – fogalmazott az ÉKM és hozzátette, konkrét információink voltak arról, hogy a Tisza Párt brüsszeli emberei minden követ megmozgattak, hogy a hitelfelvételt az utolsó döntési körben elkaszálják. Két kisebb projektelemet tudtak megakadályozni. De összességében nem jártak sikerrel: győzött a józanész és a közös (európai) gazdasági érdek – írta az ÉKM.











