Lantos Csaba a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) közgyűlésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 2010-ben Magyarországon még mindössze 300 darab, összesen 1,4 megawattnyi naperőműtelep működött. Ma 316 ezer naperőmű együttesen 8100 megawattnyi áramot termel.Ekkora mértékű növekedést senki nem ért el a világon, és abban is világelső az ország, hogy a napelemekkel megtermelt áram aránya 25 százalék a teljes megtermelt mennyiségből.
“Magyarország megelőzi ezzel Chilét és Görögországot, az import elektromos áram hányada pedig jelentősen, körülbelül tíz százalékkal csökkent”
– ismertette a miniszter.
“Erről szól az energiaszuverenitás”
– mutatott rá.
A megyei jogú városok vezetőivel arról tárgyaltak, hogy miként lehet olyan újabb beruházásokat végrehajtani, olyan szabályozást és támogatási rendszert kialakítani, amelyek például energiatárolók telepítését segítené.
“Ma a naperőművekkel megtermelt 12 terawattóra mennyiségű áramból másfél terawattóra a többlet, amit hasznosabb lenne nem a hálózatba táplálni, hanem helyben energiatárolókban megőrizni”
– jelezte Lantos Csaba.
A miniszter azzal folytatta, Magyarországnak kitűnőek a geotermális adottságai, “támogatjuk, hogy minél több geotermiát használjunk” úgy, hogy nemcsak kivesszük a fúrt kutakból a meleg vizet, hanem a lehűlés után visszatápláljuk. Ez erősíti a körforgásos energiafelhasználást, mert fenntartható jövőt kell építenünk, ahol kevesebb üvegházhatású gázt használunk, egy zöldebb világ pedig jobban élhető világ lesz – mondta.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere (Fidesz-KDNP), egyben a MJVSZ elnöke felidézte, hogy 1994 és 1998 között az akkori baloldali kormány eladta a közműcégeket külföldi tulajdonosoknak, ettől pedig “óriási lett ennek az országnak a kiszolgáltatottsága”.
Ezt követően a 2002 és 2010 közötti gazdaságpolitika eredménye az lett, hogy mi, magyar polgárok fizettük Európában a legtöbbet a gázért és a villanyért.
“Miután 2010-ben új kormány lett, elkezdték visszavásárolni a baloldali kormányok által eladott energiaközműveket, és bevezették a rezsicsökkentést. Ennek eredményeként ma már mi, magyarok fizetjük a legalacsonyabb gáz- és villanyárakat”
– jegyezte meg.
Az energiadíjak 2026-ban is rezsicsökkentettek lesznek, az állam éves szinten 800 milliárd forintot vállal át az emberektől – emelte ki Szita Károly.










