Zsigmond Barna Pál beszédében hangsúlyozta, hogy az állatok világnapján “valójában magát az életet ünnepeljük. Minden alkalommal, amikor segítünk egy bajba jutott élőlényen, egy kicsit jobbá tesszük a világot és önmagunkat is” – fogalmazott, majd úgy folytatta: aki képes egy védtelen állatot szeretettel, törődéssel gondozni, az képes felelősséget vállalni a közösségért is.
Elmondta, hogy 2024-ben minden hatodik 1 százalékos személyi jövedelemadó felajánlás állatvédelmi szervezethez került.
Hozzátette, a magyar kormány is azon dolgozik, hogy az állatvédelem elfoglalhassa méltó helyét Magyarországon. Felidézte: 2020-ban külön miniszteri biztost neveztek ki a szakterület felelősévé, aki 2022 óta már kormánybiztosként dolgozik az állatvédelem ügyén.

2021 novemberében az Országgyűlés megszavazta a büntető törvénykönyv állatvédelmi tárgyú szigorításait, és 2023 februárjában létrejött a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány. Az alapítvány előtt nem kisebb feladat áll, mint az állatvédelem fejlesztésével kapcsolatos feladatok hatékony ellátásának támogatása, továbbá az állattartás felelősségének tudatosítása a jelen és a jövő nemzedékeiben – ismertette az államtitkár.

“Hazánkban közel 600 civil szervezet foglalkozik az állatvédelemmel, anyagi és erkölcsi megbecsülésük nem csak kormányzati célkitűzés, hanem kiemelt feladat is egyben”
– jelentette ki, majd hozzáfűzte: az idei évben már összesen egymilliárd forintot osztottak szét pályázati formában civil szervezetek között az alapítványon keresztül. Arra is kitért, hogy a felemelő példák ellenére az állatvédelem területén sok még a tennivaló.
“Mivel a mai kor gyermekei formálják a jövőnket, ezért is fontos a tudásukat kiszélesíteni, empatikus készségeiket magasabb szintre emelni, hogy ezáltal megtanulják az etikus állattartást és megértsék az állatvédelem fontosságát”
– összegzett Zsigmond Barna Pál.










