Mintegy húszezer érdeklődő látogatott ki a Bükk festői szépségű, zöld dombjai és hegyei között megrendezett eseményre, amelyen délelőtt 10 órától fesztivál- és piknikhangulat uralkodott.
Sokan letáboroztak egy-egy domboldalon, ahonnan a nyolc akadályból többet is be lehetett látni, egyesek fogatkocsiról tekintették meg a leginkább hajtót és lovat próbáló versenyszámot.
Mások nem elégedtek meg azzal, hogy három-négy akadályt lássanak egy helyről, ki futva, ki elektromos kerékpárral, de akadályról akadályra követte a világ legjobb fogathajtóit.
Természetesen a legnagyobb érdeklődés a magyar hajtókat övezte, kiváltképpen a három csapattagot, közülük a mezőny végén versenyző Dobrovitz Józsefet és Lázár Zoltánt ezrek nézték és buzdították egy-egy akadályban, a tömeg pedig csak úgy hömpölygött utánuk.
Rajtuk kívül a sorozatban hatszor aranyérmes Boyd Exell szereplését kísérte különösen nagy figyelem. Az ausztrál hajtó nem is okozott csalódást, elképesztő lendülettel hajtotta gyönyörű fogatát az akadályok labirintusában, szemre is feltűnő volt, mennyivel gyorsabban teljesíti a kihívásokat, alig volt olyan rész, amikor lépést engedett volna a lovainak.
Persze, a maratonhajtás nemcsak a leglátványosabb, hanem a legveszélyesebb szám is, ennek megfelelően nem mindenki tudta befejezni a versenyt.
A díjhajtás után kilencedik helyezett német Christoph Sandmann fogatának egyik lova egy szerencsétlen fordulónál elesett, így nem is tudta folytatni a viadalt, míg másoknak a segédhajtója esett le. Végül még egy-egy cseh és franca versenyző kényszerült a feladásra.







