A csütörtökön és pénteken rendezett díjhajtást megnyerő amerikai Chester Weber elmondta, nagyon elégedett a lovai teljesítményével, nagyon tetszik neki Szilvásvárad, a hely és a fogadtatás is, amit a szurkolóktól kaptak.
“Már többször jártam itt, hogy a lovak is megismerjék a helyszínt, a tavalyi Szilvásvárad Master nevű versenyen is indultunk. Nagyon nagyra értékelem a magyar fogathajtó kultúrát”
– szögezte le a pénteki sajtótájékoztatón a csapatvilágbajnok klasszis.
Exell legyőzéséről elmondta, szerinte ez a sportág egy kicsit olyan, mint a golf, hiszen nem mások ellen versenyeznek, csak a saját lovaikra és saját magukra összpontosítanak.
“Ma is próbáltam a legjobb lenni, és ez holnap a maratonhajtás során is így lesz”
– mondta Weber.
A megszakítás nélkül hatszor aranyérmes és ezúttal is a legnagyobb esélyesnek számító ausztrál Boyd Exell legutóbb a tíz évvel ezelőtti világbajnokságon nem tudta megnyerni a díjhajtást, és akkor is Weber előzte meg.
“A saját teljesítményemmel elégedett vagyok, és szeretném kiemelni Anna Sandmann eredményét, aki tegnap hajtott, és szenzációs volt”
– említette a harmadik helyen álló német vetélytársát Exell, majd kifejtette, a tavalyi tesztversenyen megtapasztalta, hogy nagyon gyors a maratonpálya, ezért a lovait speciálisan erre választotta ki. Egyiküket, Mad Maxet például a díjhajtás során nem is használta, őt kizárólag a szombati maratonhajtásra hozta.
Anna Sandmann úgy fogalmazott, nagyon boldoggá teszi, hogy a csütörtöki teljesítményével a harmadik helyen áll.
“Elégedett vagyok, nagy öröm és csodálatos érzés volt számunkra itt hajtani. Nem azért jöttem ide, hogy édesapámat megelőzzem, de nyilván boldog vagyok, hogy sikerült”
– utalt a kilencedik helyen álló Christoph Sandmannre.
A kettesfogathajtóként 12-szeres világbajnok Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke úgy fogalmazott: fogathajtóként nagyon jó látni, hogy az elmúlt évtizedekben hová alakult, hová javult a teljesítmény, a lovak minősége, a hajtóstílus, az idomítottság.
“Egészen káprázatos, magas színvonalú díjhajtáson vagyunk túl. Szilvásvárad ikonikus hely a magyar fogathajtó történelemben. Sokan átéltük az 1984-es világbajnokságot itt a helyszínen, én magam és a testvérem is”
– utalt a negyven évvel ezelőtti vb-re, amelyen egyéniben a dobogó mindhárom fokán magyar hajtó állt, a csapat pedig értelemszerűen aranyérmes lett.
Azt mondta, hogy amikor 2009-ben elhatározták, hogy sokat tesznek és lobbiznak azért, hogy a szilvásváradi létesítmény megújuljon, akkor pontosan így képzelték, hogy egy ilyen lovasközpont létesüljön egy ilyen atmoszférával, és hogy egy ilyen fantasztikus versenynek adhasson otthont.
“Mi szervezők, rendezők mindent megtettünk, hogy ez a világbajnokság nagyon jól sikerüljön”
– szögezte le a százéves magyar szövetség elsőszámú vezetője.
Hozzátette, az öccsével, a 12. helyen álló Lázár Zoltánnal még nem nagyon volt lehetőségük elemezni, beszélgetni, de azt tudja, hogy nagyon izgult, mert a hazai környezet, a hazai közönség nagy terhet tett a vállára, nagyon bizonyítani akart, mégis elégedettséget látott az arcán, amikor végzett a versenyzéssel.













