illusztráció

Újraindult a magyar kézifegyverfejlesztés

Ezt jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos vasárnap a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón.

Maróth Gáspár elmondta, másfél évvel ezelőtt bíztak meg egy magyar mérnökcsapatot, hogy élesszék újra a magyar harcászati kézifegyverek fejlesztését. Az új magyar fejlesztésű fegyvercsalád első prototípusait be is mutatták a kecskeméti rendezvényen.

A kormánybiztos elmondta, már együttműködési megállapodás is született arról, hogy a prototípusokat a Magyar Honvédség elkezdi tesztelni.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka úgy fogalmazott:

“végre lesz magyar fegyvere a magyar katonának”.

Az altábornagy szerint a prototípusok “több mint ígéretesek”. Mint mondta, olyan új innovációt testesítenek meg, amely “a 21. századba repíti” a magyar kézifegyvergyártást. A parancsnok kiemelte, hogy a Magyar Honvédség tapasztalt katonái is részt vesznek a fejlesztésben, hiszen visszajelzéseiket folyamatosan eljuttatják a gyárba, és azok alapján dolgoznak tovább a mérnökök. Ha a katonák tapasztalatai alapján is úgy működnek a fegyverek, ahogy az elvárt, akkor a Magyar Honvédségnek magyar fegyvere lesz – jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz.

Bozó Gábor, a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. vezérigazgatója elmondta, a magyar fejlesztésű kézilőfegyver családnak – a pisztolytól a géppuskáig bezárólag – hat tagja van.

Kiemelte, ezek a fegyverek teljesen magyar fegyverek, mindegyikben van olyan fejlesztés, amelynek szabadalmát is bejegyezték. A vezérigazgató azt mondta: bizakodóan néznek a jövőbe, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség parancsnokának támogatásával hosszú távon folytathatják majd a fejlesztést.

Kapcsolódó cikkek