Tízből kilenc adós visszavásárolná a lakását a Nemzeti Eszközkezelőtől

Tízből kilenc adós visszavásárolná a lakását a Nemzeti Eszközkezelőtől

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) 32 500 ügyfeléből 27 500 család jelezte május végéig, hogy újra tulajdonosává kíván válni korábbi ingatlanjának; összesen közel 31 ezren jeleztek vissza az eszközkezelő felhívására. Ezt közölte kedden a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hivatala.

“A nemzetközileg is egyedülálló intézkedés sikerességét igazolja, hogy a megküldött nyilatkozatok alapján tízből kilenc, korábban bajba jutott devizahiteles vissza kívánja vásárolni otthonát”

– írták a közleményben. A visszajelzések alapján az ügyfelek 69 százaléka részletvétel útján, 20 százalékuk pedig egyösszegű visszavásárlással kíván tulajdont szerezni korábbi ingatlanában.

Az ügyfelek 11 százaléka döntött úgy, hogy nem él a visszavásárlás lehetőségével. Részükre továbbra is biztosított a kedvező bérleti konstrukció.

A közleményben emlékeztetnek, a kormány 2010 után a bajba jutott devizahitelesek megsegítése érdekében számos intézkedést hozott (forintosítás, árfolyamgát, végtörlesztés, banki elszámoltatás, magáncsőd intézménye), amelyekkel összesen több mint egymillió család otthonát mentette meg. A NET-program egyike volt a segítségeknek, a programban az állam megvásárolta a hiteladósok ingatlanát, akik azt visszabérelhették, ennek  köszönhetően több mint 36 000 otthont sikerült megvédeni, és mintegy 154 000 ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott.

Az elmúlt időszak gazdasági növekedése eredményeként  a családok és állampolgárok megélhetését javító, a munkavállalás lehetőségét erősítő számos intézkedés született, melynek köszönhetően a bérlők többségének helyzete stabilizálódott.

A közlemény hangsúlyozza, a kormány célja, hogy lehetőleg minden család saját otthonban élhessen, ennek érdekében a 2018 végén benyújtott és elfogadott törvényjavaslat lehetővé tette, hogy a NET-program keretében az érintett bérlők rendkívül kedvező visszavásárlási feltételek mellett ismét tulajdonosaivá váljanak korábbi lakásuknak, házuknak.

Kapcsolódó cikkek