technikus, heggesztés, fotó: pixabay.com

Mindennél kelendőbb ez a szakma

Mindennél kelendőbb ez a szakma

A magyar iparban óriási igény van technikusokra, mert nemcsak magas szakmai tudást képviselnek, hanem szerepet vállalnak a középszintű irányításban is. Erről beszélt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakképzésért felelős alelnöke.

Bihall Tamás azt követően beszélt erről. hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette a technikumok bevezetését is tartalmazó Szakképzés 4.0 stratégia elkészültét. Felhívta a figyelmet, hogy a szakképzésben a szakmai tudás folyamatos megújítása alapfeladat, a minél magasabb szintű szakmai tudás pedig alapvető elvárás.

“Látható, hogy sok szakmában egyre magasabbak a követelmények, ezt az iskolarendszerben is követni kell”

– tette hozzá.

Bihall Tamás kiemelte, a kamara egyetértésével a kormány ötéves technikusképzés kialakítására tett javaslatot, ahol az elméleti ismereteken túl a konkrét gyakorlati szakmai tudást is biztosítja a fiatalok számára. A technikusképzés bevezetését  majd rendeletek szabályozzák.

Az MKIK alelnöke szerint a technikumokba kerülő tanulók életpályáját meghatározza, hogy az iskola elméleti és gyakorlati tudást egyaránt ad, az ilyen szakemberek iránt pedig jelentős kereslet van a piacon.

“A technikusi képzésnél érhető majd tetten, hogy a középszintű képzés egyre jobban összeér a felsőoktatással, a digitalizáció, a fejlett technológiai követelmények már mérnöki tudást követelnek”

– mondta Bihall Tamás, aki szerint a technikusi szint kiemelt szakember utánpótlás lesz a magyar gazdaságban.

Kapcsolódó cikkek