munkások (illusztráció), fotó: pixabay.com

Koji László: sikeres volt az építőipari hazahívó börze

Koji László: sikeres volt az építőipari hazahívó börze

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a külföldön élő, magyar építőipari szakemberek Münchenben megtartott hazahívó kampányának első állomásáról beszélt hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Koji László hozzátette,

a hazai építési ágazat fellendülése olyan perspektívát ajánl, ami hazavonzhatja a munkásokat.

Elmondta, a müncheni börzén a fiatalok mellett 50-60 év körüli érdeklődő is bőven akadt.

“A külföldön dolgozó magyar szakemberek meglepően minimális tudással rendelkeztek a hazai építőpiac helyzetéről, éppen ezért kiemelten fontos, hogy a kampány során minél több információt tudjanak meg a magyar eredményekről”

– tette hozzá, majd elmondta, hogy

az építőipari teljesítmény növekedésével a magyar cégek is versenyképes ajánlatokat tudnak tenni.

A börzén jelen volt a hét legnagyobb hazai építőipari cég, akik a külföldi nettó bérek legalább 60 százalékát biztosítanák a hazatért munkavállalóknak.

“A külföldön élő magyar szakembereket érdekli a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) és a családvédelmi akcióterv is, de ezzel együtt a munkaadótól is szívesen fogadnának lakhatási támogatást”

– mondta Koji László.

Kapcsolódó cikkek