ház belső (illusztráció), fotó: pixabay.com

Ennyit költenek a magyarok lakberendezésre

Ennyit költenek a magyarok lakberendezésre

A magyarok átlagosan 29 000 forintot költenek évente lakáskiegészítőkre, például lakástextíliára, dísztárgyakra. Ezt közölte a Jysk kedden.

A kiskereskedelmi áruházlánc reprezentatív kutatásában a 18-65 évesek lakhatásai körülményeit, lakberendezési szokásait és költéseit vizsgálták. Az 500 ember megkérdezésén alapult online felmérést, amelyben az adatfelvétel idén nyáron zajlott, az NRC piackutató készítette. A kutatásból kiderült, hogy az átlagnál valamennyivel kevesebbért szerzik be a lakáskiegészítőket a nem saját tulajdonú lakásban, és a 76 négyzetméternél kisebb területű ingatlanokban élők.

A legtöbbet a 30-39 éves korosztály szán erre a célra. Náluk ez az összeg már csaknem 40 000 forintra rúg, míg – évi 25 000 forinttal – a legkevesebbet a 19-25 évesek költenek.

A felmérés alapján a magyarok többsége tudatos vásárló, ha a lakásuk dekorálásáról van szó. Kiegészítőket a válaszadók 57 százaléka leginkább praktikus okokból vásárol, akkor, amikor éppen szüksége van rá. A megkérdezettek 41 százalékára saját bevallása szerint jellemző, hogy akkor vásárol, ha valamilyen neki tetsző kiegészítőt talál.
A válaszadók 53 százaléka elégedett azzal, ahol jelenleg él, a férfiak között pedig még többen értékelik pozitívan jelenlegi lakókörnyezetüket. A magyarok 55 százaléka úgy gondolja, elég tér van az otthonában ahhoz, hogy mindenki ki tudjon kapcsolódni, ezzel leginkább – nem meglepő módon – a családi házban élők értenek egyet.

A válaszadók közül 10-ből 4-en értenek azzal egyet, hogy az otthonukban a funkcionalitás mellett a lakberendezésnek, a dizájnnak is fontos szerepe van, ez leginkább a nőkre és az idősebb korosztály tagjaira, az 50-65 évesekre jellemző.

A funkcionalitást inkább a férfiak és a 18-29 éves helyezték előtérbe. A Jysk egy skandináv gyökerű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc, amely már 30 000 munkatárssal rendelkezik, több mint 3 200 áruháza és webshopja 48 országban működik. A Jysk csoport forgalma a 2021/22-es gazdasági évben 4,87 milliárd euró volt. Magyarországon a cég több mint 1 000 munkavállalót foglalkoztat és 91 üzlettel rendelkezik. A Jysk Magyarországon a 2021/22-es gazdasági évben 67,6 milliárd forint árbevételt ért el, ami 19 százalékos növekedés.

Kapcsolódó cikkek