fotó: pixabay.com

Indul a 3. OFF-Biennále Budapest

Indul a 3. OFF-Biennále Budapest

Tizennégy művészeti projekt kiállításaival, workshopjaival, vetítéseivel, köztéri akcióival, beszélgetéseivel várja az érdeklődőket rendhagyó módon az online és a valós térben péntektől május 31-ig a 3. OFF-Biennále Budapest független kortárs művészeti fesztivál.

Az OFF-Biennále alulról szerveződő, nemzetközi független kortárs művészeti eseménysorozat, egyben független szakmai platform is, amely lehetővé teszi a résztvevő művészek számára, hogy aktuális és komplex témákkal foglalkozzanak – hangsúlyozta a rendezvény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az OFF-Biennále vezetője.
Somogyi Hajnalka hozzátette: az OFF-Biennále korábbi két kiadásához képest ezúttal kevesebb projekttel dolgoztak, de ezeket anyagilag és szakmailag is segíti az OFF csapata, így a projektek is összetettebbek és ambiciózusabbak.

Erőss Nikolett, az OFF-Biennále egyik kurátora emlékeztetett arra, hogy a Levegőt! hívószóval meghirdetett rendezvénysorozatot tavaly a járványhelyzet miatt éppen a kezdés előtt kellett elhalasztani. Az azóta eltelt egy év azonban segített még elmélyültebbé tenni az OFF projektjeit.

Természetesen a pandémia idén is erősen meghatározza a rendezvényt: a kiállítások korlátozott számban és a járványügyi óvintézkedések betartásával látogathatók, miközben az eddigieknél sokkal több lesz az online esemény, sőt az OFF minden rendezvénye követhető lesz az interneten is – jegyezte meg. Erőss Nikolett elmondása szerint a biennále közösségi tere, a Nappali a Lónyay utcában található, innen közvetítik a pénteki megnyitót is, amelyen videóbejátszásokban bemutatkoznak a résztvevő projektek, később pedig nyilvános programok otthonául is szolgál a központi helyszín. A szomszédos Ráday utcában, a 2B Galériában nyílik meg a Hétköznapi hiánycikkek című kiállítás, amelyben a PAD Alapítvány csapata a szegregátumokban élőkkel együtt dolgozva mutatja be, milyen túlélési stratégiák lehetségesek az alapvető létfeltételek és közszolgáltatások hiányában. Interaktív installációk és egy alternatív lakberendezési katalógus kutatják a strukturális hiányosságokkal való hétköznapi együttélés gyakorlatát, de a látogatók is kideríthetik, miféle megoldások születnek olyan mindennapi tevékenységek kapcsán, mint a vízhordás vagy a szükség szülte lakáskarbantartási gyakorlatok.

Az xtro realm művészcsoportban egy ökológiai hálózatkutató, egy környezetpszichológus és egy képzőművész dolgozik a művészet és a klímaválság kérdéseinek összekötésén.

Az OFF-Biennále idejére megalakuló ACLIM! Klímaképzeleti Ügynökségük a legégetőbb ökológiai kérdéseket dolgozza fel kutatásalapú munkákon és tudományágakon átívelő elméleti anyagok segítségével az A.P.A. Galériában. A MENÜ Imaginaire (Szalipszki Judit és Tüdős Anna) az élelmezés és az étkezés jövőjével foglalkozik: kiállításukon képzőművészek, dizájnerek és filozófusok segítségével tekintik át az élelmiszerrendszereket érintő legégetőbb témákat a Culinary Institute of Europe termeiben. A projekt szombatonként online eseményekkel jelentkezik. A RomaMoMA egy roma kortárs művészeti múzeumot képzel el, és megpróbálja elgondolni, milyen szerepe lehetne itt és most. Oláh Mara kiállításának a Kesztyűgyár Közösségi Tér ad otthont, a kiállításhoz felolvasószínház is kapcsolódik majd. A Mátyás tértől nem messze, a Roma Parlament épülete előtt lesz látható Oláh Norbert installációja a Cigány művész szorongása címmel, és itt kerül sor a Független Színház Békamesék című előadására is.

Igor és Ivan Buharov kiállításának kiindulópontja a Melegvizek országa című legújabb filmjük, amely a “növények forradalmának” bemutatásán keresztül kísérletet tesz a forradalom fogalmának újraértelmezésére és a hagyományos politikai koncepciók újragondolására az ISBN könyv + galériában.

Az OFF-Biennále alatt Budapesten is a levegőbe emelkedik az Aerocene Explorer felfújható, lebegő szobor, amely fosszilis energiák nélkül, pusztán a nap és a szél energiáját használva száll fel a magasba. A művet a Massachusetts Institute of Technology (MIT) meteorológus kutatóival fejlesztette ki a világ legbefolyásosabb művészei között számon tartott argentin Tomás Saraceno. A rendezvénysorozat összesen több mint harminc projektje és kísérőrendezvénye ezen a honlapon ismerhető meg részletesen.

Kapcsolódó cikkek