A nemzeti versenyhatóság tavaly februárban indított vizsgálatában megállapította, az eOptika Kft. úgy reklámozta a termékeit, hogy valótlanul keltette azt a látszatot a fogyasztókban, mintha kedvezményes áron tudnák megvásárolni a termékeket.
Az eOptika Kft. a gyártók ajánlott árait jelenítette meg bolti árként, de ezek a referencia árak valójában nem érvényesültek a piacon, így megtévesztették a fogyasztókat.
A GVH vizsgálata megállapította azt is, hogy a vállalkozás Google Adwords hirdetésekkel és a honlapján azt a téves benyomást keltette a fogyasztóban, hogy az iWear márkanevű terméket meg lehet vásárolni az eOptika Kft. weboldalán, azonban ott az iWear termékek nem voltak elérhetőek, helyettük a saját kínálatát ajánlotta a fogyasztóknak. Az eOptika Kft. a vizsgált és sérelmezett magatartását már az eljárás során megszüntette, módosította és megkezdte megfelelési intézkedéseit. A GVH versenytanácsa ezt is figyelembe vette, amikor a jogsértések miatt figyelmeztetést szabott ki, valamint megfelelési program kidolgozására kötelezte az első jogsértését elkövető kisvállalkozást.
“A hasonló esetek elkerülése érdekében a GVH oktatóvideóval támogatja a kereskedőket a jogszerű árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatban azért, hogy a magyar fogyasztók könnyebben mérlegelhessék az ígért kedvezményeket”
– közölte a Gazdasági Versenyhivatal.