Ennyit kapnak idén a gazdálkodók

Ennyit kapnak idén a gazdálkodók

Az agrártárca ebben az évben több mint 950 milliárd forint felhasználását és kifizetését teszi lehetővé a gazdáknak, ami meghaladja a megelőző hét év teljes támogatási összegét. Ezt mondta az agrárminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron kedden.

Nagy István jelezte azt is: a következő hétéves uniós ciklusban 4265 milliárd forint értékben valósulnak meg beruházások a magyar vidéken. Az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat támogatói okiratainak átadási ünnepségén hangsúlyozta, hogy ez az összeg háromszor nagyobb, mint az előző költségvetési időszak fejlesztési forrása volt.

A tárcavezető kifejtette, sorban jelennek meg a pályázati felhívások, és jól mutatja a gazdák pályázati kedvét, hogy az állattartó telepek korszerűsítésére meghirdetett 50 milliárd forintos keretösszegre 280 milliárd forintos támogatási igény érkezett be.

Minden érvényes pályázat eredményes lett, ezzel tudjuk meghálálni azt a töretlen bizalmat, hitet, kitartást és erőt, amelyet az elmúlt időszak nehézségei során mutattak – fogalmazott a miniszter, megjegyezve, az eredeti kiírás összeget a nagy érdeklődés miatt 260 milliárd forintra emelték. Elmondta, hogy hasonló nagyságrendben jelent meg pályázat a növénytermesztési ágazatban, ebből az összegből terményszárítókba és tárolókba fektethettek a gazdák, de jönnek a kisállattenyésztők számára elérhető és az élelmiszeripari fejlesztésekre fordítható kiírások, valamint a precíziós és digitalizációs pályázatokra is elérhetővé tesz mintegy 100 milliárd forintos keretösszeget az Agrárminisztérium.

Egy hónapon belül 600 milliárd forint értékű pályázati forrást fognak a gazdák rendelkezésére bocsátani mintegy “étlapként”, amire felkészülhetnek, az év hátralévő részében pedig sorra lehet támogatásokat igényelni – tette hozzá a tárcavezető.

Nagy István elmondta, az állattartó telepek rekonstrukciójára kiírt pályázatban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 49 kedvezményezettnek több mint 24,57 milliárd forint támogatást ítéltek meg.

Kapcsolódó cikkek