fotó: pixabay.com

Meglepte az elemzőket a kamatemelés mértéke

Meglepte az elemzőket a kamatemelés mértéke

Az elemzők többségét meglepte, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várt 30 bázispont helyett 50 bázisponttal 2,90 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.
Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója a kamatdöntést kommentálva úgy fogalmazott “a döntés nagy meglepetést okozott”.

A decemberi, vártnál magasabb inflációs mutató, valamint az év eleje óta megemelkedett piaci volatilitás fényében azonban az MNB úgy gondolhatta, hogy érdemes határozottabban lépnie. Az Amundiál arra számítanak, hogy az alapkamat 50 bázispontos havi ütemezésben 3,90 százalékra emelkedik az első negyedév végére, majd 4,50 százalék körül lehet a fél év végén, miközben a jelenlegi különbség az egyhetes betét kamata és az alapkamat között fennmaradhat.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a kommentárjában azt emelte ki, hogy bár az elemzők többségét a mérték meglepte, a Magyar Bankholding és a Takarékbank előrejelzése ehhez közeli emelést prognosztizált.

“A forint a várhatónál kisebb erősödéssel reagált a döntésre, mert árfolyamát jelenleg nagyrészt az orosz-ukrán konfliktus miatti geopolitikai kockázatok és az ebből származó kockázatkerülés mozgatja”

– tette hozzá.

Várakozásuk alapján az év első négy hónapjában 4 százalékig emelkedhet az alapkamat, ami az év végéig ezen a szinten maradhat, míg az egyhetes betéti kamat az infláció alakulásának függvényében 4,75-5,0 százalékig emelkedhet.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint tavaly decemberhez képest nőtt az alapkamat, illetve a kamatfolyosó aljának jelentősége is, tehát a  szigorítás ténye sem elhanyagolható. A döntéssel az MNB a vártnál magasabb maginfláció nyomán a vártnál nagyobb szigorítást hajtott végre, ez a forint árfolyamára jótékony hatással lehet.

“A következő hónapokban az alapkamat felzárkóztatása az egyhetes betéti kamathoz folytatódhat, azonban a monetáris kondíciók pontos alakulását nagyban befolyásolják majd a beérkező – különösen a januári – inflációs adatok”

– írta.

Az egyhetes betéti kamathoz történő felzárkóztatás ugyanakkor azt is jelenti, hogy az egyhetes betét kamata az alapkamatnál kisebb mértékben fog emelkedni. A kamatfolyosó tetejének 50 bázispontos emelése lehetőséget teremt (például piaci turbulencia esetén) ennél nagyobb szigorításra is. A kiemelkedően alacsony korábbi alapkamat rövidtávon nem fog visszaállni – vélekedett.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint a jegybanki kommunikáció alapján a csütörtökön esedékes egyhetes betéti tenderen 50 bázispontnál kisebb mértékben, de tovább emelhetik a jelenleg 4,0 százalékon álló egyhetes betéti kamatot.

Arra is kitért, hogy csúcson ragadt az infláció, tavaly év végén. A következő hónapokban eldőlhet, hogy tetőzött-e az infláció, illetve a folyamat fékezése érdekében bevezetett kormányzati intézkedések mennyire hatékonyak. A tavalyi bázis áprilistól jelentősen emelkedik, így idén a tavaszi hónapokban ez is fékezheti az áremelkedés ütemét.

“Néhány felfelé mutató kockázat továbbra is fennáll, az olajárak ismét emelkedést mutatnak, ugyanakkor az importált infláció jelentősége a forint év eleji erősödésének köszönhetően csökkent”

– írta.

Kapcsolódó cikkek