Ez lehet a tőzsdén február 27-én

Ez lehet a tőzsdén február 27-én

Iránykeresésre számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője azt mondta, hogy kedden hullámzó kereskedés jellemezte az amerikai piacokat, az utolsó órákban érkező eladói hullám miatt azok enyhe mínuszban zártak. Az ázsiai börzéken enyhe emelkedés látszódik, ugyanakkor a határidős indexek nem nyújtanak érdemi előremutatást, így az európai piacokon, ezen belül a magyar tőzsdén is iránykeresés lehet a nap elején.

A piac nagyrészt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének meghallgatását, illetve a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető második csúcstalálkozójáról érkező híreket várják.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szintén iránykeresést vár a magyar tőzsdén, miután a nemzetközi részvényindexek is elfáradtak kissé. Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP-re érdemes figyelni, várakozásuk szerint a bankpapír árfolyama hamarosan elérheti a történelmi maximumát 11 970 forintnál, akár már a péntek hajnalban megjelenő, vállalati jelentés előtt.

A Richter piacán érdemi negatív korrekció indult, a Mol és a Magyar Telekom jegyzése helyben toporog, egyik részvény árfolyamában sem várnak nagyobb elmozdulást.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,87 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 40 819,08 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt. A vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest, az OTP és a Magyar Telekom erősödött, a Mol és a Richter ára csökkent. A Mol ára 18 forinttal, 0,55 százalékkal 3272 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 850 forintra erősödtek, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal 465 forintra nőtt, forgalma 182,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,77 százalékkal 5540 forintra esett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek