Erre számítanak az elemzők november 9-én

Erre számítanak az elemzők november 9-én

Iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: csütörtök este tartotta kamatdöntő ülését az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, amely a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a monetáris politikai kondíciókon, ugyanakkor megerősítették, hogy decemberben további kamatemelést hajtanának végre. Ennek hatására erősödött a dollár, a részvénypiacok viszont gyengültek.

A szakértő szerint a magyar tőzsdén támogató erő lehet az OTP, a bankcsoport a várakozásokat meghaladóan kedvező harmadik negyedévi jelentést tett közzé.

“Ugyanakkor az elmúlt napokban jelentősen erősödött a bankpapír, így kérdés, hogy mennyi erő van még a részvényben”

– tette hozzá.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzőjének kommentárja szerint bizonytalan kezdés után csütörtökön is jelentős emelkedéssel tudott zárni a BUX, főként az OTP és a Mol jó teljesítménye miatt. Továbbra is elsősorban ezt a két részvényt érdemes figyelni – jelezte.

A szakértő szintén úgy látja, hogy a kedvező OTP-jelentés hatására továbbra is lehet vételi erő a bankpapírban, ugyanakkor az elmúlt napok lendületes emelkedése miatt nem lehet kizárni a profitrealizálást.

“A következő fontos technikai ellenállási szint 11 500 forint, amelyet a történelmi maximum követ 11 780 forintnál”

– tette hozzá.

A Mol árfolyamában 3066 forintnál látható akadály, ennek áttörése esetén azonban a 3120 forintos szint is elérhető lehet – közölte.

A Richter és a Magyar Telekom jegyzésében az elemző nem vár nagyobb mozgást.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 515,45 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 38 713,45 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 42,8 milliárd forint volt. A Mol 64 forinttal, 2,14 százalékkal, 3052 forintra erősödött, 3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 2,74 százalékkal, 11 250 forintra nőtt, forgalmuk 33 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,49 százalékkal, 403 forintra csökkent, forgalma 515 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,18 százalékkal, 5435 forintra esett, forgalmuk 2,6 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek