Erre számítanak a szakértők július 1-én

Erre számítanak a szakértők július 1-én

Emelkedéssel indulhat a hét a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Tóth Bálint hétfőn azt írta, hogy a kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkedhet a budapesti tőzsde. A vezető részvényeket illetően kiemelte: a Richter emelkedhet, az OTP-részvények ára pedig tovább csökkenhet.

“A Mol fontos ellenállások közelében tartózkodik, a 200 napos mozgóátlag áttörésével próbálkozhat, míg a Magyar Telekom a 425 forintos szintet célozhatja meg”

– írta.

Megvalósult az Opus Global Nyrt. és a Konzum Nyrt. egyesülése, az Opus lett a Konzum jogutódja, az Opus változatlan társasági formában működik tovább, cégjegyzékszáma és cégformája változatlanul hagyása mellett. A jogutód társaság részvényeivel július 1-től kereskednek a Budapesti Értéktőzsdén – közölte az Opus a tőzsde honlapján hétfőn. A közlemény szerint az Opus engedélyt kapott arra, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 24,85 százalékos, közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást, a CIG EMABIT-ben pedig 24,85 százalékos, közvetett tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen. Az Opus az MKB Bankban  22,85 százalékos, közvetett befolyásoló részesedést megtestesítő szavazati jogot szerzett.

A beolvadás további része, hogy az Opus megszerezte a korábban a Konzum Nyrt. tulajdonában lévő 8 860 027, azaz nyolcmillió-nyolcszázhatvanezer-huszonhét darab, egyenként száz forint névértékű, Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. részéről kibocsátott törzsrészvény (“Appeninn Részvény”) tulajdonjogát. Ezzel a társaság birtokában lévő, szavazati jogot biztosító Appeninn részvények száma 8 860 027 darabra, az Appeninn Nyrt.-ben fennálló szavazati jogának mértéke nulláról 18 százalékra nőt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 161,20 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 40 279,31 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt. A Mol ára nem változott, 3152 forintot ért záráskor, forgalma 1,6 milliárd forint volt. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,88 százalékkal 11 300 forintra csökkent, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 421 forinton zárt a papír, forgalma 176,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,29 százalékkal 5235 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek